A második fordulóba jutottunk négy gólos győzelmünkkel

  • 2022.10.19.

A Magyar Kupa 1. fordulójával vette kezdetét a 2017/18-as szezon csapatunknál. Az óriási hőségben rendezett mérkőzésen a Jamina SE csapatát fogadtuk az Erzsébet ligetben.

Már a mérkőzés elején támadólag lépett fel csapatunk, melynek eredményeképpen a 4. percben Furár harcolt ki büntetőt amelyet Somogyi némi szerencsével értékesített. Továbbra is mi kezdeményeztünk többet, a 11. percben Kriska egy remek akció végén kettőre növelte előnyünket. A nagy hőségre való tekintettel mindkét félidő felénél ivó szüntet rendelt el a játékvezető. A félidő második felében alább hagyott az iram, a Jamina egy nagy kavarodás után Sebők révén a 40. percben szépített, hiába védett háromszor is bravúrosan Lévai az akció során.

A második félidő tizedik percében Furár egy perc alatt szerzett két góljával tulajdonképpen el is döntötte a továbbjutás kérdését. Bár a vendégek még próbálkoztak igazi komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni, de egy szép akció révén Horváth két gólra csökkentette a hátrányukat.
Ezekután egy igen komikus gólt láthatott a kilátogató publikum a vendégek kapusa azt hitte, hogy a labda elhagyja a játékteret, azonban megfogta a labdát belülről, így Furár harmadik gólját is megszerezte. A 80. percben Farkas pedig a hatodik gólunkat szerezte és ezzel beállította a végeredményt.
Szarvasi jók: Bakró G., Zima D., Furár R.

Szarvasi FC – Jamina SE 6-2 (2-1)
Szarvas, Erzsébet liget – 150 néző. Játékvezető: György Balázs (György S., Halma S.)

Szarvas: Lévai B. – Szikora M., Bakró G., Polonszki P., Pecznik P. (Viszkok D.), Moldván K. (Klimaj Z.), Zima D., Kriska N., Furár R., Somogyi J., Magyar M. (Farkas N.)
Vezetőedző: Rétes Pál

Jamina: Borbély Z. – Horváth M., Gajdács M., Bartyik B. (Nyúl G.), Sipaki P. (Gál F.), Szabó I., Frankó M., Kovács I., Kerekes A., Sebők M., Danczik P.
Játékosedző: Pozsár Gábor

Gólszerzők: Somogyi J. 4′ (büntetőből), Kriska N. 11′, Furár R. 55′, 56′, 78′, Farkas N. 80′ illetve Sebők M. 40′, Horváth M. 63′

A Magyar Kupa 1. fordulójának további eredményei:

OMTK-ULE 1913 – Körösladányi MSK 1-2
Várfürdő-Gyulai Termál FC – Méhkeréki SE 1-7
Dévaványai SE – Vésztői SE 1-1 (büntetőkkel: 4-2)
Nagyszénás SE – Mezőhegyesi SE 1-5

A második fordulóban a továbbjutó csapatok mellett a kiemelt csapatok folytatják a versengést: Kondorosi TE, Rákóczi Vasas SE és a Szeghalmi FC.

Fotók: Babák Zoltán (newjsag.hu)

Szarvas Fc 1905 Facebook