A Szarvasi FC 1905 beszámolója és jó kívánságai

  • 2022.10.19.

Kedves Barátaink, Szurkolóink!

Ahogy azt hónapok óta láthatjátok, gőzerővel folynak a munkálatok a sportpályán. Köszönjük a kitartásotokat felnőtt, ifjúsági és gyermek csapataink mellett, valamint lelkes szülői és sportolói hozzáállást a korábbi évek spártai körülményei ellenére is. Régi adóssága városunknak és egyesületünknek, hogy 21.-ik századi körülményeket teremtsünk mind a szurkolók mind a játékosaink számára. Egy nagy út kezdetén vagyunk: ősszel elbúcsúztunk egy közel 100 éves épülettől, a régi vendéglelátót lecseréltük, és a sáros belső parkolót leaszfaltoztuk, a főlelátó és a benne lévő kiszolgáló helyiségek építése megkezdődött, jelenleg az alapok kiásása és kibetonozása folyik év végéig. A nyárra reményeink szerint elkészül az új épület amit szintén jó lenne legalább 100 évig használni, tavasszal pedig további fejlesztéseket mutatunk majd be. Folyamatosan jelentkezünk majd az egyes lépések bemutatásával. Az egyesület számára ezt hozta a fa alá a Jézuska. Ami pár éve csak álom volt, most úgy tűnik meg is valósulhat.

Boldog Karácsonyt kíván mindenkinek a Szarvasi FC 1905.
EGY CSAPAT, EGY CÉL!

Bukovinszky Béla

Szarvas Fc 1905 Facebook