• 2022.10.19.

A 19. fordulóban azt a Szeghalom csapatát fogadtuk, amelyik az utóbbi két játéknapon nagy arányú vereségbe szaladt bele, míg mi önbizalom növelő győzelmen estünk át Mezőkovácsházán, így győzelmi esélyekkel léphettünk pályára.

20170415-IMG_3708

Ennek ellenére a vendég csapat kezdte jobban a találkozót, az első percekben kapunk elé szorítottak bennünket, kis híján már a 7. percben vezetést szereztek, de Tóth túljátszotta a lehetőségét.

Már éppen kiegyenlítetté kezdett válni a meccs, amikor Mészáros a 18. percben, az ötös sarkáról leadott lövésével, megszerezte a vezetést a Szeghalomnak. 0-1.

Első komolyabb helyzetünk a 29. percben adódott, ekkor Pecznik bedobását Somogyi csúsztatta meg, de hajszállal kapu mellé ment a fejes. A félidő derekán, villámgyors vendég kontra után Tóth, óriási helyzetben 16 méterről, hanyagul Lévai kezébe emelt.

Alig kezdődött el a második félidő, amikor a 47. percben, a nagy kedvvel játszó Mészáros gurított Tóth elé, aki most már jobban koncentrált, és kettőre növelte csapata góljainak számát. 0-2.

20170415-IMG_3703

Talán túlságosan megnyugtatta a korai gól az ellenfelet, mert az 50. percben, Bakró jobboldali beadása után az ötösön álló Pecznik, senkitől sem zavartatva fejelt a hálóba, újból nyílttá téve a meccset. 1-2.

Az elkövetkező percek a mi fölényünkkel teltek, apróbb lehetőségek jelezték, hogy közeleg az egyenlítés, amihez a 66.percben jártunk a legközelebb, de Bakró, 16 méterről leadott lövése kicsivel ugyan, de elkerülte a kaput. Sajnos nem tudtuk sokáig diktálni a tempót, mert a vendégek észhez tértek, így újból váltakozó irányú mezőnyjátékot láthattunk.

Egyenlítés helyett a 81. percben lezárta a meccset a Szeghalom, az első gólt szinte tökéletesen lemásolva, Mészáros talált újból a kapunkba. 1-3.

A hátra levő percek krónikájához tartozik, hogy a 88. percben, Elek megkapta második sárga céduláját is, így a kiállítás sorsára jutott, de ez már nem osztott, nem szorzott a végeredményt illetően, így harmadik hazai meccsünkön is pont nélkül maradtunk a tavasszal.

20170415-IMG_3767

Összegezve a látottakat megint csak, egy a középmezőnyben tanyázó csapattól kaptunk nem várt pofont, sajnos újból a nagyobb győzni akarás billentette ellenfelünk felé a mérleg nyelvét, a Szeghalom semmi extrát nem nyújtott, de amit csinált, azt sokkal alázatosabban tette, és ez két hasonló képességű ellenfél csatájában, ahogy az ilyen szinten lenni szokott, elég is volt a győzelemhez. Jövő héten Orosházán, Rákóczitelen lépünk pályára, és ha pontosan szeretnénk hazatérni, úgy a mainál sokkal, de sokkal jobb teljesítményre lesz szükségünk.
Jó: Pecznik.

Szarvasi FC – Szeghalmi FC 1-3 (0-1)
Szarvas, Erzsébet liget – 150 néző. Játékvezető: Telek András (Rakonczás Zs., Nagy G.)

Szarvas: Lévai B. – Viszkok D. (Styecz D.), Kukovecz D., Szikora M., Kiri B., Körösfalvi K., Bakró G., Pecznik P., Magyar M. (Klimaj Z.), Nagy D., Somogyi J.
Vezetőedző: Rétes Pál

Szeghalom: Baranyi S. – Tatár S., Elek S., Vincze Z., Veres Zs., Mészáros M., Boruzs K. (Kovács I.), Hajdú B. (Zsombok J.), Turcsek Sz. (Juhász T.), Cserna R., Tóth G. (Gál L.)
Vezetőedző: Turcsek Zoltán

Gólszerzők: Pecznik P. 50′ illetve Mészáros M. 18′, 81′, Tóth G. 47′

Kiállítva: Elek S. 88′ (második sárga lap után)

Edzői nyilatkozatok:

Rétes Pál: — Az első félidő álmos játéka után a másodikban már megfelelően futballoztunk. Amíg ilyen gyermeteg gólokat kapunk, nem változik semmi.

Turcsek Zoltán: — Remélem, hogy ezzel a győzelemmel feledtetjük az elmúlt hetek keserűségeit. A csapat végig nagyon taktikusan és magabiztosan játszott.

Galéria:

20170415-IMG_3715

A mérkőzés videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Fotók: Babák Zoltán
Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook