Az első percben szerzett góllal győztük le az Orosháza csapatát!

  • 2022.10.19.

A 12. játéknapon a sereghajtó Orosházi MTK-ULE csapatát fogadtuk hazai pályán. A vendégek csapatában két játékos, Lévai és Kukovecz is kezdőként lépett gyepre, akik éveken át a mi sikerünkért küzdöttek, de most ellenfélként tértek vissza egykori sikereik helyszínére. A legutóbbi, Orosházán lejátszott meccsünk sok gólos, színvonalas találkozót hozott, reméltük, hogy most sem adják alább a felek.

1. perc: Süli futtatta a bal oldalon meginduló Furárt, aki az alapvonalnál megcsinált egy cselt, majd középre ívelt pontosan Farkas fejére, aki hat méterről a jobb alsó sarokba bólintott. 1-0.
15. perc: Furár keresztlabdáját Styecz centerezte vissza, de középen nem érkezett társ.
20. perc: Furár cselezgetett a tizenhatos előtt, majd kapu fölé lőtt.
27. perc: Szikora indításába Zima kapott bele úgy, hogy azzal Farkas már helyzetbe is került, aki Lévait is kicselezte, majd ordító helyzetben hat méterről kapu mellé gurított.
32. perc: Megfogyatkozott a vendégcsapat miután Kasuba szedte össze második sárga lapját, így idő előtt mehetett zuhanyozni.
36. perc: Farkas talált kapuba, de ezt les miatt nem ítélte gólnak a játékvezető.
41. perc: Bakró nagyszerű ütempassza után Styecz rúgott luftot kecsegtető helyzetben.

50. perc: Süli indítását szedte fel Lévai Styecz elől.
51. perc: Egy szöglet utáni beadást fejelt vissza Zima lövőre, majd Farkas 15 méterről a felső lécet döngette meg.
60. perc: Furár labdájával Styecz tett pár lépést, majd 12 méterről tüzelt, Lévai hárított, de röviden, mert Furár elé került a játékszer, aki Sindelhez játszott aki 14 méterről újra próbálkozott, de Lévai ezt is védte, majd a kipattanóból Zima lőhetett közelről, de volt kapusunk ezt hárította.
67. perc: Szikora futtatta Kirit a szélen, aki az alapvonalról visszagurított, majd Sindel tíz méterről lőhetett, de egy védő érintésével kapu mellé gurult a labda.
77. perc: Farkas ugratta ki Vargát, aki hosszan vette át a labdát amit Lévai magához ölelt .
80. perc: Bakró indította Farkast, majd érkezett Selmeczy, és gyanús körülmények között eltalálta centerünk lábát a tizenhatoson belül, de Krajcsovicz sípja néma maradt.
85. perc: Sindel ívelt be balról, az érkező Varga pedig öt méterről Lévai kezébe fejelt.
88. perc: Sindel szabadrúgása a középen lévő Farkast találta meg, akinek 11 méteres lövését a védők blokkolták.

A 36. másodpercben szerzett gól után lelki szemeink előtt már felsejlett a Siklós elleni gólszüret emléke, de a gyors találatot valahogy nem akarta követni a következő, bár a lehetőségeink adottak voltak hozzá, nem sikerült növelnünk a soványka előnyünket. A vendégek korainak mondható létszámbeli megfogyatkozása sem késztetett minket nagyobb koncentrációra, így hiába volt a nyomasztó mezőny fölényünk sajnos emberelőnyben játszva sem tudtuk a remek napot kifogó Lévai kapuját újból bevennünk, így meg kellet elégednünk a minimális különbségű győzelemmel. A mély talaj, és a hétközi kupameccs adhat némi magyarázatot arra, miért nem sikerült úgy ez a találkozó, ahogy előzetesen szerettük volna, de ne legyenek kétségeink a felől, hogy ennél a teljesítménynél valószínűleg több kell majd, hogy az ősszel hátralevő meccseinken annyi pontot szerezzünk, amennyivel még lőtávolon belül maradhatunk riválisainkkal szemben. Jövő vasárnap szintén hazai pályán, az Előre tartalékjai ellen lépünk pályára.

Szarvasi FC ‘1905’ – Orosházi MTK-ULE ‘1913’ 1-0 (1-0)
Szarvas, Erzsébet liget – 300 néző. Játékvezető: Krajcsovicz Zsolt (Ancsin Z., László I.)

Szarvas: Kasik V. (Krnács R.) – Viszkok D. (Kiri M.), Szikora M., Süli A., Vozár D., Bakró G. (Klimaj Z.), Zima D., Furár R., Styecz M. (Varga I.), Farkas J., Sindel R.
Vezetőedző: ifj. Somogyi János

Orosháza: Lévai B. – Dajcs Gy., Kasuba D., Harangozó K., Fehér B. (Szabó Á.), Simon R. (Kichler R.), Mazán N. (Bónus Á.), Szabó N., Takács M. (Péli T.), Selmeczy K., Kukovecz D.
Vezetőedző: Buza Barnabás

Gólszerző: Farkas J. 1′

Kiállítva: Kasuba D. 32′ (második sárga lap után)

Edzői nyilatkozatok:

ifj. Somogyi János: – Örülök, hogy egy ilyen nagyszerű hetet zártunk. Azt viszont sajnálom, hogy ma ennyi ziccert elpuskáztunk. Nagy dicséret minden játékosnak a heti akarásért és játékért.

Buza Barna: – Az egész mérkőzésen nagyon küzdöttek a játékosok. Voltak meleg pillanatok a játék folyamán. Ha nagyobb hittel megyünk bele a támadásépítésbe, akkor akár pontot is szerezhettünk volna.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Fotók: Babák Zoltán (newjsag.hu)
Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook