Az utolsó pillanatban szerzett góllal szenvedtünk vereséget a Végegyháza ellen

  • 2023.04.19.

A 21. fordulóval folytatódott a megyei első osztály küzdelemsorozata, amelyben a Végegyháza csapatát láttuk vendégül. A tét nem volt kicsi, vagy beállunk közvetlenül a bajnoki címért küzdők sorába, vagy kiszállunk közülük, középút nem nagyon volt.

Hamar, már a 11. percben megszerezte a vezetést a nagy lendülettel kezdő vendégcsapat, amikor Tanner tört ki középen, majd Somogyit is kicselezve talált a kapunkba. Egy rangadón nem a legjobb előjel korán hátrányba kerülni, de még hátra volt a mérkőzés java, csapatunk felvette a láthatóan képzett, tudatosan játszó ellenfelünk ritmusát, kiegyenlítetté vált a játék, a harmincadik perc környékén, rövid időn belül háromszor is egyenlíthettünk volna, de a szerencse a Végegyháza szövetségese volt, így megmaradt a félidőre is a hátrányunk.

A második játékrész elején is maradt a lendületes küzdelem, ahogy egyre jobban szorított az idő, úgy kezdtünk mindent egy lapra feltenni, aminek a 63. percben lett meg az eredménye, ekkor a nagy sebességgel érkező Barnát borították fel a büntető területen belül, ezért a megmozdulásért járó tizenegyest pedig Bány váltotta góllá. A folytatásban már a győzelemért játszottunk, akadt pár kisebb és egy nagyobb lehetőségünk gólt szerezni, de ezen a napon akcióból nem tudtuk áttuszkolni a labdát a végegyházi kapu gólvonalán. Már a hosszabbítás perceiben jártunk, amikor elvesztettük, az amúgy semmire sem elegendő egy pontot is, Dajcs pecsételte meg a sorsunkat a 92. percben.

Összegezve a látottakat, a várakozásnak megfelelő, nagy csatát hozott a kilencven perc, amelyben a korai gól a vendégek játékának kedvezett, de odaadó lelkesedéssel ezt még ki tudtuk egyenlíteni, azonban a győzelemhez már kevés volt az energiánk, a szívünk azért végig vitt minket előre, mert tudtuk, a döntetlen jelen esetben kevés az üdvösséghez, hogy még egy pont sem lett belőle, már nem rontott sokat a helyzetünkön. Nem érhet a fiúkat szemrehányás, mert láthatóan sokat tettek bele ebbe a meccsbe, az hogy ez mégsem hozott sikert, foghatjuk a balszerencsére, de arról, hogy ellenfelünktől a három egymás elleni meccsből csak egy pontot szereztünk, talán mégsem Fortuna istennő tehet. Ezzel a fájó vereséggel továbbra is a harmadik helyet foglaljuk el a tabellán, jövő héten Jaminába látogatunk.

Szarvasi FC – Végegyházi SE 1-2 (0-1)
Szarvas, Erzsébet liget – 300 néző. Játékvezető: Sándor Gergő (Belanka Zs., Petrovszki P.)

Szarvas: Somogyi P. – Kiri M., Deli L., Pilán R., Zahorán B., Simon R., Furár R., Zima D. (Styecz B.), Magyar M. (Kovács Zs.), Bány B., Czvalinga M. (Barna V.)
Vezetőedző: Somogyi János

Végegyháza: Nagy B. – Dajcs Á., Gyürki M., Tóth B. (Borbély R.), Szántó M., Szabó V., Gazsi B. (Bagyinszki A.), Simó Cs., Bánfi D. (Rajsli D.), Tanner G., Varga T. (Bojtos T.)
Vezetőedző: Balázs József

Gólszerzők: Bány B. 63′ (büntetőből) illetve Tanner G. 11′, Dajcs Á. 92′

Edzői nyilatkozatok:

Somogyi János: – Hatalmas iramú mérkőzés volt. A vége felé kettészakadt a pálya, amikor három meccslabdánk is volt. Gratulálok a vendégcsapatnak!

Balázs József: – Igazi rangadó volt, amely mindkét oldalra eldőlhetett volna. Amit Gyulán elvett tőlünk a sors, azt most visszaadta.

A találkozó videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook