Csapatunk sikere a Cziglédszky emléktornán

  • 2022.10.19.
A papírformának megfelelően Szarvasi FC labdarúgócsapata sikerével zárult szombaton a Cziglédszky Sámuel-emléktorna, melyet három együttes részvételével rendeztek Békésszentandráson.

Hagyomány, hogy a felkészülés rajtján a néhai kiváló edző, és testnevelőtanár emléke előtt egykori csapatai ezzel a 3 X 45 perces körmérkőzéssel tisztelegnek, aki a szentandrási iskola diákjainak testkultúrájáért felelt az 1999-ben bekövetkezett haláláig, mellette pedig a helyi, később a szarvasi és a kardosi egyesületnél töltött eredményes éveket.

A tikkasztó hőségben megtartott rendezvény sokakat kicsalt a Hunyadi SE főpályája köré. Bemutatkozásként a házigazdák soványka, egygólos győzelmet arattak a Kardos-Örménykút ellen, azt követően azonban nem bírtak a Szarvassal, amely legvégül a megye harmadik vonalában szereplő ellenfelét is legyőzte, így kapott gól nélkül nyerte a tornát.

A közösen elfogyasztott ebéd előtt megtartott eredményhirdetésre átkerékpározott Szarvasról a névadó özvegye, Manyi néni, aki szerencsére kifejezetten jó egészségnek örvend, és a díjak átadásában is segédkezett a vendéglátóknak.

Csapatunk összeállítása: Lévai – Pecznik, Polonszki, Szikora, Viszkok – Zima, Moldván, Klimaj, Körösfalvi – Kriska, Furár.
Játszott még: Stanley, Styecz.

Eredmények:
Békésszentandrási HMSE–Kardos-Örménykút KSK 1–0. G.: Dernovics.
Szarvasi FC–Békésszentandrási HMSE 4–0.. G.: Furár 2, Kriska, Zima.
Szarvasi FC–Kardos-Örménykút KSK 2–0. G.: Moldván, Lévai (11-esből).

Végeredmény: 1. Szarvasi FC 6 pont, 2. Békésszentandrási HMSE 3, 3. Kardos-Örménykút KSK 0.

Különdíjasok. Legjobb kapus: Petrovics Zsolt (Kardos-Örménykút KSK). Legjobb mezőnyjátékos: Bódai Nándor (Békésszentandrási HMSE). Gólkirály: Furár Róbert (Szarvasi FC) 2 góllal.

Forrás: beol.hu

Szarvas Fc 1905 Facebook