Döntetlennel kezdtek az ifik Mezőberényben …

  • 2022.10.19.

Megkezdődött az U19-es kiemelt bajnokság a hétvégén, első mérkőzésünkön Mezőberénybe látogattunk egy jó bajnoki rajt reményében.
A közel 40°C-os esti melegben jól kezdtünk, egy jogos büntetőt értékesítve vezetést szereztünk, és ez megnyugtatta gárdánkat, talán túlságosan is.
Átengedtük a kezdeményezést közel 20 perc után a hazaiaknak, melynek eredményeként egy szép akcióból egyenlítettek.


A második játékrészben ismét megszereztük a vezetést és tankönyvekben leírt szép, kijátszott akcióból, majd ismét „megnyugodtunk”.
A több cserével is frissítő hazaiakat közönségük és részben passzivitásunk fanatizálta, és ismét egyenlítettek.
Sajnos több egyéni gyenge teljesítmény eredményezte a csapatszinten jelentkező idény eleji formát, mellyel pontot szereztünk (vagy kettőt vesztettünk).
Bízunk benne, hogy a következő fordulóban megszerezzük első győzelmünket jobb játékkal, mely csapatunk igazi képességeit megmutatja.
Hajrá Szarvas !!!!!!

Berényi Gyermek FC – Szarvasi FC 2-2 (1-1)
Mezőberény, Sporttelep. Játékvezető: Krisán János (Bakos J., Kató B.)

Berényi Gyermek: Rau Zs. (Vas L.) – Eged N. (Horváth P.), Somvári Z., Durkó L., Mezei P. (Szőke S.), Balogh G., Vincze D. (Szalkai M.), Lakatos P. (Székely Zs.), Kovács Gy., Hoffmann B. (Balogh Á.), Fazekas M.

Szarvas: Rohony M. – Uhljar G., Styecz D., Viszkok D., Domján B., Gyurik D. (Fazekas L.), Borbély D., Szebegyinszki R., Varga I., Csasztvan L. (Farkas B.), Szappanos Á.
Vezetőedző: Závoda Gábor

Gólszerzők: Kovács Gy. 19′, Balogh G. 87′ illetve Varga I. 5′ (büntetőből), Szappanos Á. 54′

Szarvas Fc 1905 Facebook