Egy pontot szereztünk Körösladányban

  • 2022.10.19.

Újabb nehéz mérkőzésnek néztünk elébe a 19. játéknapon, a tavasszal remek formában levő Körösladány vendégei voltunk. A hazaiak már a 2. percben ránk ijesztettek Kéki révén, aki nagy helyzetben alig lőtt a jobb kapufa mellé.

A 7. percben Papp közeli lövését Kiri M. védte lábbal. Ezek után a kezdeti ladányi lendület egy időre alább hagyott, kiegyenlített játék folyt a pályán. Tartott ez a 25. percig, ekkor újra rágyorsítottak a kék-fehér mezesek, egy jobboldali beadás után Kiri B. tisztázott az érkező Lakstetter elől veszélyes szituációban. A 30. percben Komódi már csak Kiri Mihállyal állt szemben, de kapusunk hárítani tudott. Rá egy percre Lakstetter emelt Bakos elé, aki ordító gólhelyzetben, magasan a kapu fölé lőtt. A 34. percben Komódi célozta meg a rövid sarkot, de Kiri M. ezt a lövést is védeni tudta. A 38. percben baloldali szögletet követően Nagy S. fejesét tolta szögletre hálóőrünk. A meccs ezen szakaszában kritikus pillanatokat éltünk át, levegőben lógott a hazai találat, de megúsztuk gól nélkül, sőt a 42. percben mi kerülhettünk volna előnybe, ekkor Moldván vitte le jobboldalon a labdát az alapvonalig, beadása után Nagy B. érintésével Furár elé került, de Ö jobbal a jobb kapufát találta el. A 44. percben Klimaj ugratta ki Nagy D.-t, akinek lövése szintén a jobb kapufán csattant. Boksz nyelven szólva, lábon kihordtuk a megrendítő ütéseket, ráadásul a menet vége már a mienk volt. Mivel a sok helyzet ellenére nem rezdültek meg a hálók így gól nélkül térhettek pihenőre a csapatok.

A második félidőt összeszedettebben kezdtük, ami abban mutatkozott meg, hogy a Körösladányiak már nem tudtak olyan könnyen helyzetet teremteni, mint az első játékrészben, de lehetőségünk a gólszerzésre nekünk sem adódott, köszönhetően az elképzelés nélküli játékunknak. Helyzetük ugyan nem volt, de gólt mégis ők szereztek, az 58. percben Bakos beadását Novák Kéki elé csúsztatta, aki jobbal a bal alsó sarokba lőtt. 1-0.

A vezető találat után a hazaiak egy kicsit hátrébb húzódtak, átadva a területet, így már többször odakerültünk a kapujuk elé. A 63. percben Szikora előre ívelése után a labda egy védőn felperdült, az érkező Nagy D. viszont a kapu mellé bólintott. A 78. percben Moldván passza után Zima lőtt az oldalhálóba éles szögből.

A 87. percben megszereztük az egyenlítő találatot, (hozzáteszem, nem érdemtelenül) Moldván vezette be jobbról a labdát, majd a középen álló Furárhoz passzolt, aki levette, majd tíz méterről a kapu jobb oldalába lőtt. 1-1.

A hátralevő időben még egy Kristóf szabadrúgást jegyezhettünk fel, ami magasan a kapu fölött hagyta el a játékteret. Mindent összegezve, az első félidőben a Körösladányi csapat, a helyzetei alapján eldönthette volna a mérkőzést, amit nem tett, így ha nem is az igen mérsékelt első órai teljesítményünkkel, de az utolsó félórában mutatott játékunk alapján úgy gondolom rászolgáltunk az egy bajnoki pontra. Jövő héten még mindig nem szakad meg a rangadók sora, hazai pályán a Füzesgyarmat csapatával mérkőzünk meg, a három pont reményében. Jók: Kiri M., Szikora, Zima.

Körösladányi MSK – Szarvasi FC 1-1 (0-0)
Körösladány, 250 néző. Vezette: György Sándor (Fehér J., Zacsok I.)

Körösladány: Nagy B. – Juhász D., Viczián D., Nagy S., Kukla Zs. (Szilágyi Zs.), Kristóf G., Komódi B. (Novák L. (Somogyi J.)), Bakos J. (Kádár L.), Kéki Cs., Papp Zs., Laksteter J.
Edző: Somogyi János

Szarvas: Kiri M. – Benczúr N., Kiri B., Szikora M., Rafaj R. (Kukovecz D.) – Zima D., Bakró G., Moldván K. – Nagy D. (Magyar M.), Klimaj Z., Furár R.
Edző: Rétes Pál

Gólszerzők: Kéki Cs. 58′ illetve Furár R. 87′

Nyilatkozatok:

Somogyi János: Az első harminc percben akár el is dönthettük volna a mérkőzést, sajnos az ordító gólhelyzeteinket sem tudtuk értékesíteni. Ezután a vendég csapat rúgott két kapufát, kiegyenlített lett a mérkőzés, így igazságosnak mondható döntetlen született. Csak magunknak tehetünk szemrehányást az elhullajtott két pontért.

Rétes Pál: Mindkét félidőt férfias, harcos mezőnymunka jellemezte, amiben talán a hazaiak erősebbnek bizonyultak. Az első félidőben a hazaiak helyzetei mellett mi is lőttünk két kapufát, a másodikban szintén mindkét csapat előtt adódott lehetőség, az egy-egy találat mellett, így a döntetlen – véleményem szerint – igazságosnak mondható.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook