Első idegenbeli győzelmünket arattuk a Szeghalom ellen, Körösladányban

  • 2022.10.19.

Az őszi 6. fordulóban a Szeghalmi FC vendégei voltunk. A találkozó, a Szeghalom elhúzódó pályagondjai miatt, ahogy tavasszal, úgy most is, Körösladányban került megrendezésre.

A mérkőzésnek hamar megadtuk az alaphangját, már a 3. percben a hazaiak kapujába került a labda, ekkor Nagy D. fordult le védőjéről a jobb oldalon, majd a tőle megszokott, elfutás után beadott, és az ötösön érkező Somogyi megszerezte a vezetést. 0-1.

A korai gól lendületet adott csapatunknak, a 8. percben Nagy D. lépett ki a védők között, de balra kisodródva, a kapust találta el.

A 12. percben, egy hazai szöglet utáni kontratámadás után Nagy D. lódult meg, egy csel után remekül tálalt Somogyi elé, akinek nem okozott gondot pár lépésről a kapuba gurítania. 0-2.

A nagyszerű kezdés magabiztossá tett minket, szépen építgettük támadásainkat, a Szeghalom pedig nem találta meccs ritmusát. A 32. percben kellett Lévainak először védenie, de akkor nagyot, Mészáros rövid sarokra tartó lövését védte vetődve. Ezek után kezdet bemelegedni a hazai csapat, ez abban mutatkozott meg főként, hogy a játék inkább a mi térfelünkre koncentrálódott, nagyobb nyomás nehezedett a védelmünkre, de igazán nagy lehetőségük nem akadt, egy két tizenegyes reklamálásán kívül. A szünet előtt a 44. percben megnyugtató előnyre tehettünk volna szert, de Nagy D. balra próbálta elvinni a kapus mellett a labdát, de lövése után, Baranyi elvetődve hárítani tudott, így maradt a kétgólos különbség a pihenőre.

A második játékrészt is hasonlóan kezdtük, mint az elsőt, góllal, az 51. percben Bakró a saját térfelén kiosztott egy kötényt, majd nekilendült és egy kényszerítő után helyzetbe került, de ekkor a hazai hálóőr buktatta, a tizenegyest pedig Somogyi a kapu bal oldalába lőtte. 0-3.

Az 53. percben Magyar szabadrúgása, a felső lécről perdült alapvonalon kívülre.

Az 57. percben megint Nagy D. lépett ki a jobb oldalon, majd pontosan középre gurított, és az érkező Magyar öt méterről a hálóba lőtt. 0-4.

A 60. percben Tatárt, majd pár másodperc múlva Somogyit is kiállította a játékvezető, reklamálásért. Ezzel a páros kiállítással igen csak rossz boltot kötöttünk, mert ezek után a hazaiak egyértelműen átvették a játék irányítását.

A 63. percben egy Szeghalmi szögletet követően röviden sikerült felszabadítanunk, és Gál tizenöt méterről, a kapunkba bombázott. 1-4.

A 66. percben ismét Lévainak kellett hárítania Mészáros lapos lövését. A 68.percben egy előrevágott labdát emelt Mészáros, nagy helyzetben kapu mellé. Két percre múlva Erdősi eltört lövése hullott a felső lécre. A 71. percben ugyancsak kapusunknak kellet védenie, Nagy M. lövése után. Ezen kihagyott helyzetek után talán a hazaiak lélekben feladták a küzdelmet, enyhe fölényük ugyan megmaradt, de ezekből már helyzet nem született.

A 89. percben Veres révén még szépíteni tudtak, de ez már nem befolyásolta a küzdelmet. 2-4

Összegzésként elmondhatjuk, hogy a múlt heti parádé után erre a meccsre is megmaradt a lendületünk, és remek kezdés után, egy jó képességű csapatot sikerült bérelt pályáján, megérdemelten legyőznünk. Voltak pillanatok az első, és a második félidőben, amikor a hazai csapat dominált, de mindent összevetve, a találkozó nagy részében a mi akaratunk érvényesült, ezen a jó iramú, színvonalas csatában. Jövő hétvégén, hazai pályán, a remek formában levő Orosházi Rákóczi csapatát látjuk vendégül.
Jók: Lévai, Szikora, Viszkok, Nagy. D.

Szeghalmi FC – Szarvasi FC 2-4 (0-2)
Körösladány, 130 néző. Játékvezető: Telek András (Pájer T., Petrovszki P.)

Szeghalom: Baranyai S. – Turcsek Sz., Veres Zs., Cserna R., Mező S., Nagy M., Tatár S., Tóth G. (Erdősi Gy.), Gál L. (Boruzs K.), Mészáros M., Ernyes R.
Vezetőedző: Turcsek Zoltán

Szarvas: Lévai B. – Szikora M., Kiri B. (Pecznik P.), Viszkok D., Moldván K., Zima D., Nagy D., Bakró G., Somogyi J., Körösfalvi K., Magyar M. (Klimaj Z.)
Vezetőedző: Rétes Pál

Gólszerzők: Gál L. 63′, Veres Zs. 89′ illetve Somogyi J. 3′, 12′, 51′ (büntetőből), Magyar M. 57′

Kiállítva: Tatár S. 60′ illetve Somogyi J. 61′

Edzői nyilatkozatok:

Turcsek Zoltán: – Az első félidőben sok hibával játszottunk, amit a vendégek könyörtelenül ki is használtak. Három—nullás vendégvezetés után a második felvonásban megfordíthattuk volna a mérkőzést, de a kimaradt helyzetek miatt ez elmaradt.

Rétes Pál: – A kiállításig mutatott fegyelmezett játék megnyugtató előnyt eredményezett. Ezután érthetetlen módon rendezetlenné váltunk, de a győzelmünk így sem forgott veszélyben.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Videó: Furár Adrien

Szarvas Fc 1905 Facebook