Recap

Jamina SE–Füzesgyarmati SK 1–0 (1–0)
Békéscsaba, 80 néző. Vezette: Fekete Zoltán.

Jamina: Démusz – Murvai (Kardos), Nagy L., Szaszák (Horváth M.), Bozsó (Bereczki), Kurta (Dankó), Mazán (Leszkó), Zsuzsa, Sebők, Turcsek, Bencsik.
Edző: Mazán Zoltán.

Füzesgyarmat: Fildan – Zs. Nagy, Béres, Kis Sz., Szilágyi, Pálfi, Lukács, Juhász, Pákozdi, Jámbor, Laith.
Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Edző: Fábián Ottó.

Gólszerző: Bozsó (38.).

Edzői nyilatkozatok:

Mazán Zoltán, vezetőedző (Jamina SE): – Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, próbáltuk azt játszani, amit megbeszéltünk. A jól záró Gyarmatot nehezen tudtuk feltörni, ennek ellenére ha szoros meccsen is, de sikerült győzelmet aratnunk. Gratulálok a csapatnak, kemény munka volt.

Boros Tibor, szakmai koordinátor (Füzesgyarmati SK): – A mérkőzés kezdete előtt egy-huszonnégy órával le kellett mondanunk különböző okokból hét játékosunk szerepléséről. Ebből kiindulva elfogadható produktumot nyújtottunk, teljes mértékben felmentem a csapatot az eredmény alól. A kapott gólunk előtt kétszeresen mi jöttünk volna szabadrúgással, de az ilyen szituációkból is fogunk tanulni.

Forrás: beol.hu / Győri Ferenc

Részletek

Közzétéve Időpont Bajnokság Szezon
2024.10.19. 14:30 BAJNOKI MÉRKŐZÉS - BÉKÉS VÁRMEGYEI I.o 2024/2025 2024/2025

Venue

Békéscsaba, Jamina Sportpálya
5600, Penza-lakótelep, Békéscsaba, Békéscsabai járás, Békés vármegye, Dél-Alföld, Alföld és Észak, Magyarország

Végeredmény

CsapatGólok
Jamina SE1
Füzesgyarmati SK0
Szarvas Fc 1905 Facebook