Fontos három pontot szereztünk az Előre II. ellen

  • 2022.10.19.

Két hét pihenő után a 15. fordulóban a Békéscsabai Előre második számú csapatát fogadtuk hazai pályán, kérdés volt, hogy az elmúlt heti szabadnapunk után mennyire estünk ki a ritmusból a jó képességű csabai fiatalok elleni rangadóra.

A kérdésre a 6. perc adott válassz, amikor Piti középre gurítását Zima lőtte 11 méterről kapu fölé.
Ezután is erőltettük a támadásokat, aminek hamar meg is lett az eredménye, a 10. percben Kriska lábát találták el a labda helyett a tizenhatoson belül, de Mihálik nem látott okot a játék megszakítására, majd másodpercek múlva Piti esett el két védő kötött a büntetőterületen belül, ami után már a játékvezető is jobb belátásra tért, és büntetőt ítélt. Kívülről megítélve az esetet, a két szituáció együttesen valóban megért egy tizenegyest, aminek Sztojka futott neki, és higgadtan a kapu közepébe lőtt. 1-0.

Előnyünk tudatában a folytatásban is magabiztosan építettük támadásainkat, amelyekkel azonban nem igazán értünk a csabai kapu elé a többnyire pontatlan végjáték miatt.

A 28. percben szabadrúgáshoz jutottunk a kaputól 30 méterre a bal oldalon, amit Zima remek meglátással kapura ívelt, a szemébe sütő naptól zavart Baráth pedig maga mögé ejtette a játékszert, ami a gólvonalon túlra hullott. 2-0.

A második gól megnyugtatott bennünket, talán túlságosan is, és 36. percben egy ártalmatlan lökést követően tizenegyeshez jutott a vendég gárda is, amit Sinanovic végzett el, de a gyengén elrúgott labdát Lévai gyors vetődéssel hárítani tudta, így nem tudtak faragni a hátrányukból a lilák. A félidő még hátra levő részében mindkét gárda elsősorban a támadásokat erőltette, de az eredmény már nem változott.

A második játékrészben, kétgólos hátrányban bátrabb taktikával kezdett az Előre, amiből az 54. perben tudott volna tőkét kovácsolni, ekkor Sinanovicot újból csak szabálytalanul tudtuk szerelni a büntetőterületen belül, ami újabb tizenegyest ért. A büntetőt újfent Sinanovic végezte el, de ezúttal sem tudott Lévai eszén túljárni, aki az enyhén szólva is flegmán elvégzett, Panenkára hajazó kísérletet remekül olvasva, magához ölelte a labdát.

Egy percre rá Sztojka lőtt alig kapu mellé. Az 57. percben Zima 16 méteres kísérlete sem talált kaput. Újabb két perc elteltével Sztojka csapta be ellenfelét a bal oldalon, lövését követően pedig a felső léc érintésével hagyta el a labda a játékteret. Ezekben a percekben végleg lezárhattuk volna a találkozót, de kimaradtak a lehetőségeink, ami után még jobban rákapcsolt a Csaba. A 62. percben Máris beadása gurult végig a felső lécen, majd három perc múlva Ilyés lövése ment keresztbe a kapu előtt. A folytatásban sem változott a játék képe a vendégek próbálták erőltetni a támadásokat, de a védelmünk remekül szűrte meg a nem túl meggyőző próbálkozásokat, így szépen lecsordogált a még hátralevő játékidő.

Összegezve a látottakat elmondhatjuk, hogy az első félidőben megérdemelten szereztünk kétgólos vezetést a kissé erőtlen vendégekkel szemben, majd a másodikban már egy motiváltabb lilák ellen kellett megtartanunk a meglévő előnyünket, ami sikerült is, így a két kimaradt vendég büntető ellenére is megérdemelten nyertünk a csabai fiatalok ellen, megelőzve őket a tabellán. Ezzel az őszi szezonra befejeztük a hazai szereplésünket, legközelebb a másik megyeszékhelyi együtteshez, a Jaminához látogatunk.
Jók: Lévai, Zima, Szikora, Medvegy.

Szarvasi FC 1905 – Békéscsaba 1912 Előre II. 2-0 (2-0)
Szarvas, Erzsébet liget – 200 néző. Játékvezető: Mihálik Pál (Kovács A., Rakonczás Zs.)

Szarvas: Lévai B. – Murvai D., Szikora M., Polonszki P., Kiri B., Medvegy Á., Kukovecz D. (Farkas N. (Klimaj Z.)), Zima D. (Bakró G.), Kriska N. (Furár R.), Piti L., Sztojka Á.
Vezetőedző: Rétes Pál

Békéscsaba: Baráth B. – Dávid Z., Sinanovic S., Mácsai L., Balog Zs., Styecz B. (Nyéki B.), Máris D., Babinyecz B., Zsilinszki M. (Ilyés T.), Váradi Á. (Borbély Zs.), Kmetykó M.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők: Sztojka Á. 10′ (büntetőből), Zima D. 28′

Edzői nyilatkozatok:

Rétes Pál: – Fegyelmezett, koncentrált – ha nem is közönségszórakoztató – játékkal sikerült megvalósítani elképzeléseinket a jó nevekből álló vendégek ellen.

Brlázs Gábor: – Megvertük saját magunkat. Ezt a szép játékot nagyobb alázattal kell művelni.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Fotók: Babák Zoltán (newjsag.hu), Kovács Bence
Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook