Három lőtt góllal hoztuk el a három pontot Medgyesbodzásról!

  • 2022.10.19.

A megyei élvonal 9. fordulójában a Medgyesbodzás vendégei voltunk, a két csapat legutóbb 21 éve találkozott ezen a pályán, az akkori erőviszonyoknak megfelelően nem számított meglepetésnek a vereségünk, ellenben a szombati meccsel, amelyen egyértelműen mellettünk szólt a papírforma.

17. perc: Furár az ötös sarkáról perdített Bány elé, aki tíz méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 0-1.
25. perc: Pilán Márkó vezette fel a labdát, majd előre passzolt, Deli jó érzékkel átlépte a labdát, ami így Zima elé került, aki egy lépés után, nyolc méterről a léc alá lőtt. 0-2.

79. perc: Bány végezhetett el szabadrúgást a kaputól 29 méterre, ami után a remekül eltalált labda a jobb felső sarokba csapódott. 0-3.

Az első percek látszólag eseménytelenül teltek, de ez így talán mégsem igaz, mert játékosainknak szemmel láthatóan nem ízlett a hepehupás játéktér, amihez igyekeztek ugyan alkalmazkodni, de ehhez valójában nem lehetett hozzászokni, mert egy egyszerű lapos átadás is derékig felpattant olykor. A 8. percben Kiri hosszú sarokba tartó csúsztatását ütötte ki még időben Véha. Éppen letelt az első negyed óra amikor Bány megszerezte a vezetést, ami lendületet adott a csapatnak, pár percre rá Pilán Márkó szöglet utáni fejesét védte a hazai kapus, majd a félidő közepére két gólosra nőtt az előnyünk, miután Zima talált be. A gólok után kissé kényelmesebbé vált a játékunk, fölényünk megmaradt ugyan, de többször túljátszottuk a lehetőségeket, így közvetlen gólhelyzet nem alakult ki a játékrészből hátra levő időben. A pihenő után biztatóan kezdtünk, előbb Zima lőtt kapu fölé tizenhatról, majd két perc múlva Deli szinte ugyanonnan emelte át a kirontó kapust, de kicsivel mellé szált a labda. Ezek után viszont érthetetlenül megálltunk, és az első félidő végén látható, egyoldalú gurigázást folytattuk. Arra ugyan rájöttünk, hogy a lapos passzok itt nem igazán működnek, így ívelésekkel próbáltuk megjátszani egymást, de az így kapu elé küldött labdákat a hazaiak magas védelme rendre a mezőnybe fejelte, így ez sem hozott egyértelmű eredményt. A végén mégis sikerült növelnünk az előnyünket Bány szabadrúgás góljával, ami után még Kerekes előtt adódott egy nagy helyzet, de emelésébe belekapott a hazaiak hálóőre.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy egy gyenge színvonalú mérkőzést játszottunk ellenfelünkkel, de amiért jöttünk azt teljesítettük, győzelmünkhöz nem férhetett kétség, az elejétől fogva a mi akaratunk érvényesült, de nagyobb összpontosítással többet is kihozhattunk volna ebből a mérkőzésből, mert nem vitás, maradt még bennünk. Jövő héten vasárnap, Sarkadon lépünk pályára.

Medgyesbodzás SE – Szarvasi FC ‘1905’ 0-3 (0-2)
Medgyesbodzás, Sportpálya – 80 néző. Játékvezető: Tóth Imre (Kató Bence, Kató Benedek)

Medgyesbodzás: Véha B. – Turcsek Sz., Dunai Z. (Kelemen A.), Nagy L., Nagy K. (Oláh A.), Sódar G., Varga V., Mazán B., Juhász K., Novák N. (Kovács Zs.), Tokaji Zs.
Vezetőedző: Mazán Zoltán

Szarvas: Köteles A. – Kiri M., Polonszki P., Bány B. (Kerekes S.), Deli L. (Lénárt F.), Pilán M., Zahorán B., Zima D. (Pilán R.), Simon R. (Magyar M.), Furár R., Barna V. (Czvalinga M.)
Vezetőedző: ifj. Somogyi János

Gólszerzők: Bány B. 17′, 79′ illetve Zima D. 25′

Edzői nyilatkozatok:

Mazán Zoltán: – Az első félidőben a Szarvas ránk erőltette az akaratát, ami gólokban is megmutatkozott. Ezután a csapat megpróbált még nagyobb ellenállást kifejteni, ami sikerült is, így a második félidőben voltak veszélyes támadásaink. Nem adjuk fel! Megyünk tovább!

ifj. Somogyi János: – Az első félidőben remekül játszottunk, a másodikban már a hazaiak is tudtak veszélyt jelenteni. Reális eredmény született.

A találkozó videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook