Hat gólt lőttünk Csabacsűdön!

  • 2022.10.19.

A 8. játéknapot rendezték a megye élvonalában. 2384 nap, éppen ennyi telt azóta amikor legutóbb bajnoki mérkőzésen léptünk pályára Csabacsűdön, az akkor pályára lépett játékosok közül a mostani meccsen csapatunkból hárman, Zima, Furár, és Szikora most is szerelést ölthettek, míg a hazaiaknál csupán Soványnak adatott meg ez a lehetőség.

3. perc: Kiri Bence ívelését Sovány röviden, ráadásul középre tudta menteni, az érkező Zima pedig 20 méterről irgalmatlanul nagy gólt ragasztott a jobbfelső sarokba. 0-1.
8. perc: Pecznik rántotta le Furárt a tizenhatos bal sarkánál, amiért Zahorán játékvezető a büntetőpontra mutatott, a megítélt tizenegyest Bozsó végezte el, de lövése kapu fölé szállt.
14. perc: Furár simította le sarokkal a labdát Kiri Bence elé, aki 19 méterről kipókhálózta a bal felső sarkot. 0-2.
20. perc: Sindel kanyarított középre balról, a középen érkező Furár kapura tolta a játékszert, de Petrovics védett, a kipattanó szintén Furár elé került, aki négy méterről fejjel már nem hibázott. 0-3.
27. perc: Furár ugratta ki a félvonalnál Styeczet, aki rövid vágta után Petrovicsba lőtt, majd a visszapattanót négy méterről a kapu közepébe gurította. 0-4.
39.perc: Zima tette mellel Styecz elé a labdát, aki középről, 13 méterről a kapu bal oldalába helyezett. 0-5.

86. perc: A hazaiak jutottak szabadrúgáshoz a jobb oldalon, 13 méterre az alapvonaltól, a leállított labdát Körösfalvi mesterien nyeste a jobb felső sarokba. 1-5.
90. perc: Egy védőkről lecsorgó labdára Zima csapott le, majd 20 méterről, ezúttal a bal alsó juttatta azt. 1-6.

Ez a párosítás úgy napjainkban, mint a múltban minden hátráltató körülmény ellenére is rangadó marad, legyen mégoly távol is egymástól a két csapat a tabellán, esetleg felkészülési találkozó, mindig megkülönböztetett figyelem kíséri ezen összecsapásokat. Most a vírus kiszorította a nézőket a pályán kívülre, így a megszokott hangulat ezúttal hiányzott a kezdő sípszó pillanatában. Ez pályára lépő játékosainkat nemigen zavarta, mert már a harmadik percben vezetést szereztünk, sőt hamarosan megduplázhattuk volna az előnyünket, de a megítélt tizenegyest elherdáltuk. Ez nem okozott zavart a gépezetben, mert perceken belül, megvolt a kétgólos különbség, ami hamar háromra hízott. Rendkívül szervezetten játszottunk, a hazai csapat legnagyobb gólszerzési lehetőségét is mi hoztuk össze, amikor egy kommunikációs zavar után Kasiknak kellett mentenie a gólvonalról. A félidő közepe táján két lehetősége ugyan volt a Csabacsűdnek, de a folytatás újfent rólunk szólt, amikor is újabb találatokkal terheltük meg Petrovics kapuját. A második félidőt is agresszíven kezdtük, két kapufát is feljegyezhettünk, de azután a biztos előny tudatában cserékkel frissítettünk, gondolva az újabb hétközi összecsapásra, ezáltal kiegyenlítetté vált a játék, a színvonal is visszább esett, de nincs ezzel probléma, fiataljainknak remek alkalom volt ez a rutinszerzéshez. Az utolsó percekben még itt is, ott is megzördült a háló, kialakítva a végeredményt. Összesítésként elmondhatjuk, hogy az első félidő remek játéka után nagy különbségű előnyre tettünk szert, amit a második játékrészben izgalom mentes játékkal meg tudtunk tartani, nem volt kérdés ki szerzi meg ezen a napon a győzelmet. Jövő héten két bajnoki vár ránk, szerdán a Dévaványával itthon, szombaton a Békéscsabai MÁV-val idegenben mérkőzünk.

Csabacsűdi GYLSE – Szarvasi FC ‘1905’ 1-6 (0-5)
Csabacsűd, Sporttelep – zárt kapuk mögött. Játékvezető: Zahorán János (Sándor I., Krisán J.)

Csabacsűd: Petrovics Zs. – Sovány P., Kasik M., Pecznik P., Viszkok Cs., Rafaj R., Endrefalvi E., Magyar M. (Gyurik D.), Tasi N., Jelen Sz. (Körösfalvi K.), Gombár E.
Vezetőedző: Kondacs János

Szarvas: Kasik V. – Bány I. B. (Kerekes S.), Zima D., Polonszki P., Furár R. (Bakró G.), Bozsó L., Kiri B. (Mojzsis M.), Styecz M. (Bány II. B.), Kiri M. (Varga I.), Sindel R., Szikora M.
Vezetőedző: ifj. Somogyi János

Gólszerzők: Körösfalvi K. 86′ illetve Zima D. 3′, 90′, Kiri B. 14′, Furár R. 20′, Styecz M. 27′, 39′

A találkozó videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook