INTERJÚ – Somogyi János vezetőedzőnkkel

  • 2023.03.11.

Az őszi szezon elején a rangadókat nem sikerült megnyernünk, az év végére összeállt a csapat jöttek az eredmények – miként értékeled az őszi szezont?

A kérdésben összefoglaltad a válaszomat, pontszámban picit alul teljesített a csapat, de az adhat bizakodásra okot, hogy az a bajnokság elején volt és a második felére játékban is és eredményességben is nagyot javult a társaság, csak még ott is becsúszott a Végegyháza elleni 2-0-s vezetésről elbukott mérkőzés – ahol egyébként nagyon jól játszott a csapat, csak az eredmény nagyon rosszul sikerült. De azt gondolom, hogy az őszi szezont elfogadhatónak ítélem, nyilván maradt a csapatban egy 4-5 pont, ami azt jelentené, hogy mi most vezetjük a tabellát, de remélem, hogy még nem végzetes a hiba és utol tudjuk érni az előttünk lévő két csapatot.

A télen egy igazolás történt a csapatnál, Kovács Zsombor érkezett hozzánk. További igazolások nem voltak tervben, esetlegesen nem sikerültek? Vagy úgy ítélted meg, hogy ezzel az összetétellel eltudjuk érni a kitűzött célokat?

Éppen azért nem akartunk igazolni, mert teljesen alkalmasnak tartjuk a jelenlegi keretet arra, hogy elérjük céljainkat. Igazából nem volt tervben, hogy igazoljunk. Nagy erősítés számunkra, hogy Pilán Márkó és Bány Bence felépült sérüléséből, az is elképzelhető, hogy Styecz Bence is fel fog épülni pár héten belül. Egyáltalán nem terveztünk igazolni, Zsombort azért igazoltuk le, mert szarvasi srác, Gyulán nem úgy jöttek össze a dolgai ahogy szerette volna, abba akarta hagyni a focit és megkerestük és itt megpróbálja még egyszer.

A téli felkészülést betegségek tarkították sikerült a megfelelő állapotot elérni a srácoknak?

Nagyon jól edzettek a srácok, az első két hétben az erőnléten volt a fő hangsúly ekkor még teljes létszámmal edzettünk. Ezután nyilván voltak betegségek, de ezzel az egy hetes halasztással úgy érzem, hogy maximálisan felkészültünk a bajnoki rajtra. Egy-két játékosnál azt érzem, hogy most jön el az a félszezon amikor nagyot fognak alakítani, szerintem Simon Robi nagyon jó állapotban van, eddig is tudtuk, hogy nagyon jól lő, tud játszani – de mindig erőnléti problémái voltak, de most teljesen rendben van. Barna Viktor felvette a csapatunk ritmusát. Illetve megvolt ennek a csapatnak a magja, ha hátulról nézzem akkor a kapuban teljesen rendben vagyunk, Polonszki és Pilán Márkó ezen a szinten extra, a szélső védőink az osztály szintje fölött vannak, középen Simon, Furár, Zima is rendben vannak, illetve Bánynak elől csatárban megtaláltuk a posztját. Úgy, hogy elmondhatom, hogy nagyon bizakodó vagyok.

Mit vársz a tavaszi szezontól?

Azt várom a tavaszi szezontól, hogy ott legyünk végig az előttünk lévő két csapat nyakán és remélhetőleg eljön az a pillanat amikor megtudjuk őket előzni. Pénteken tartunk egy picit hosszabb elbeszélgetést a csapattal edzés után, ahol remélem megértik a mondandómat, hogy itt tényleg minden adva van ahhoz, hogy sikerüljön megnyerni a bajnokságot, egy picit fejben kell erősebbnek lenni, hogy sikeres legyen ez a társaság. Ahogy múlnak telnek az évek, akkor megérik a csapat arra, hogy saját árnyékát átlépje.

Eleken folytatjuk majd a kupaszereplést, milyen céljaink vannak a kupa sorozatban?

A kupában is komoly céljaink vannak. Jelen pillanatban mind a bajnoki eredményesség és a kupa szereplés ugyanolyan fontos.

A szurkolóknak üzennél-e végezetül valamit?

Minden olyan embernek aki szereti a labdarúgást, szeretném megköszönni, hogy kitartanak mellettünk és a játékosoknak szeretném megköszönni, hogy ilyen mostoha körülmények között végig csinálták ezt a felkészülést ilyen minőségben. Hamarosan teljesen más érzés lesz ide edzésre és meccsre járni, szurkolóként és játékosként is. Úgy gondolom, hogy nagyon szép évek előtt vagyunk még egy-két hónap kitartás mindenkitől és nagyon változások lesznek itt az infrastruktúrában.

Legény Tamás

Szarvas Fc 1905 Facebook