Ismét országos főtáblán a Magyar Kupában!

  • 2022.10.19.

Az utolsó lépcsőfokot megugrani sokszor a legnehezebb, főleg ha már korábban egyszer sikerült, kedden délután csapatunk ismét a Magyar Kupa országos főtáblára való kilépésért játszott mérkőzést, amelyet tavaly sikerrel megvívott, ezúttal a szomszédvár Nagyszénás csapata volt az ellenfél amely ellen 10 nappal korábban bajnoki találkozón sikerült diadalmaskodni.

A 4. percben Takács távoli szabadrúgása jelentette az első veszélyt a nagyszénási kapura. Néhány perccel később Kriska emelt a kapu fölé. A 18. minutában korábbi játékosunk Nagy Dávid hibázott nagy helyzetben.

A 30. percben Magyar harcolt meg a labdáért a jobb szélen, Szikora beadása pedig Pitit találta meg középen, aki egy csel után, ballal helyezett a hálóba. 1-0

Négy perccel később Sztojka ívelt a hosszú irányába Piti feje fölött átszállt a labda, Kriska pedig kapásból zúdította a játékszert a nagyszénási kapuba. 2-0

A 36. percben Bakró szerzett a középpályán labdát, futtatta jobb oldalon Magyart, akinek beadására Zima érkezett középen. 3-0

A második félidő is szarvasi lehetőséggel indult, Magyar beadásáról ketten is elkéstek.

Az 52. percben megfogyatkozott csapatunk, egy ártalmatlan szituációban Piti kapta fel a vizet, így idő előtt volt kénytelen elhagyni a játékteret.

Ezek után ellentámadásokra rendeződtünk be, amelyből több ígéretes lehetőségünk is adódott.

A 74. percben pedig végleg eldőlt a mérkőzés Murvai viharzott el a bal szélen, Sztojkához továbbított aki a középen érkező Kriska elé tálalt. 4-0

A másik oldalon is adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek. A szépítő gól a 81. percben Kukovecz szabálytalan megmozdulása után 11-esből jött össze a Nagyszénásnak. A büntetőn bár Lévai rajta volt, Füredi értékesítette. 4-1

A félóra elteltével megszerzett vezetés kicsit megzavarta a vendégcsapatot, így a félidő végéig sikerült megtriplázni előnyünket, a második félidőben taktikusan játszva, megérdemelten harcoltuk ki a továbbjutást.
Folytatása következik …
Szarvasi jók: Lévai, Szikora, Murvai, Zima, Kriska

Szarvasi FC 1905 – Nagyszénás SE 4-1 (3-0)
Szarvas, Erzsébet liget – 400 néző. Játékvezető: Kocsondi Bálint (Nagy G., Rakonczás Zs.)

Szarvas: Lévai B. – Takács J., Bakró G. (Kukovecz D.), Szikora M., Kiri B., Murvai D., Zima D., Kriska N., Magyar M. (Medvegy Á.), Piti L., Sztojka Á. (Moldván K.)
Vezetőedző: Rétes Pál

Nagyszénás: Bordás S. – Godár Gy., Zábrák Z., Albert L. (Libor G.), Kecskeméti S., Simon L. (Márk Á.), Miszlai L. (Kiss Z.), Füredi Sz., Vincze A., Vili M., Nagy D.
Technikai vezető: Boér Zsolt

Gólszerzők: Piti L. 30′, Kriska N. 34′, 74′, Zima D. 36′ illetve Füredi Sz. 81′

Kiállítva: Piti L. 52′ (durvaságért)

A mérkőzés videós összefoglalója:

Videó: Furár Adrienn
Fotók: Kovács Bence

Szarvas Fc 1905 Facebook