Jamina elleni győzelemmel melegítettünk a kupamérkőzésre

  • 2022.10.19.

A 16. játéknapon az ősz utolsó hazai bajnoki mérkőzésére került sor, amelyen a Békéscsabai Jamina volt az ellenfelünk. A mérkőzést egyperces gyászszünet előzte meg, Rohony Gabi napokban elhunyt édesanyjának emlékére.

Több néző még el sem foglalta a helyét, mikor már a vendégek kapujában táncolt a labda, a 6. percben Farkas középről leadott lövése leperdült egy védőről éppen Furár elé, aki 6 méterről a léc alá küldte a játékszert. 1-0.

A 9. percben Viszkok próbálkozott lövéssel 18 méterről, de kicsit célt tévesztett, így a jobb kapufa mellet gurult ki a labda. A 13. percben Kriska lövése kerülte el a vendégek kapuját. Az első húsz percben egyértelműen fölényben játszottunk, meggyőző volt a játékunk, sőt ha kicsit figyelmesebbek vagyunk az utolsó passzoknál, újabb gólokat lőhettünk volna.

Na de ami késik az nem múlik, a 23. percben Kriska térült fordult a jaminai kapu előterében, majd 8 méterről a hosszú sarokba csavart. 2-0.

A 26. percben Viszkok szerzett labdát a saját térfelén, majd ellentmondást nem tűrően megiramodott az ellenfél kapuja felé, egyre fogytak a fogadására érkező kék mezesek, a végén már csak Borbéllyal állt szemben, de lövése mellé szállt. A vendégek érzékelték hogy ennek nem lesz így jó vége, és kettős cserével próbáltak változtatni a játékukon, aminek egyértelműen láthatóak voltak a jelei, mert egyre többet tettek látogatást Lévai kapuja előtt.

Az egyik ilyen támadást követően Milek és Szikora kézfogója után a vendégek támadója jó ütemben esett el a tizenhatoson belül, ami után Gyuga játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Nyúl a kapu közepébe lőtte. 2-1.

Alig telt el két perc, Furár indult meg a jobb oldalon, amikor Horváth fellökte, ezért a megmozdulásáért sárga lap lett a jutalma, mivel ez idő alatt ez már a második volt neki, így villant a piros is.

A félidei pihenőt követően ott folytattuk ahol abbahagytuk, a 49. percben Bakró beadása Furárt találta meg, akinek közeli lövését lábbal védte Borbély.

A legközelebbi feljegyezni való esemény a 61. percben jött el, ekkor Kerekes rántotta le Farkast a tizenhatos vonalán (lehet hogy előtte) ami Gyugánál szintén büntetőt ért. A tizenegyest Somogyi a kapu bal felső sarkába lőtte. 3-1.

A 75. percben Furár lőtt 13 méterről kicsivel kapu mellé-fölé. A lefújás előtti pillanatokban Polonszki indította Peczniket, akinek 12 méterről leadott lövését védte a jaminai hálóőr.

Összegezve a látottakat elmondhatjuk, hogy az első játékrész első felében komoly különbség volt a két csapat között, ez az állapot a vendégek kettős cseréjének köszönhetően megszűnt, igazából ez a kiegyenlítettebb játék nem tartott sokáig mivel a félidő végén megfogyatkozott a jamina létszáma, és emberhátrányban már érthetően nem tudtak olyan szintű ellenállást kifejteni, hogy az akár csak az egyenlítésre is elegendő lett volna. A harmadik gól után már nem szaggattuk az istrángokat, kerültük a veszélyes szituációkat, semmi kockázatot nem vállaltunk, egyszóval mindenki igyekezett vigyázni a testi épségére, ami teljességgel érthető a következő, igen fontos, történelmi meccs előtt. Jövő hét végén az utolsó őszi mérkőzésen Körösladányba látogatunk, de ezt még szerdán megelőzi az imént említett Magyar Kupa találkozó, az NBII-es Zalaegerszegi TE-csapata ellen, aminek nem kisebb a tétje, mint Magyarország legjobb 16 együttese közé való kerülés.
Jók: Zima, Kriska, Viszkok, Kukovecz.

Szarvasi FC – Jamina SE 3-1 (2-1)
Szarvas, Erzsébet liget – 150 néző. Játékvezető: Gyuga Zsolt (György S., Fehér J.)

Szarvas: Lévai B. – Szikora M. (Körösfalvi K.), Kukovecz D., Bakró G., Viszkok D., Zima D., Polonszki P., Kriska N., Furár R., Somogyi J. (Klimaj Z.), Farkas N. (Pecznik P.)
Vezetőedző: Rétes Pál

Jamina: Borbély Z. – Horváth M., Bartyik B. (Gál F.), Nyúl G., Göblyös S., Mengyán L., Faragó L. (Sebők M.), Kovács I. (Ulrich N.), Kerekes A., Bencsik Cs. (Milek B.), Kardos T.
Vezetőedző: Pozsár Gábor

Gólszerzők: Furár R. 6′, Kriska N. 23′, Somogyi J. (11-esből) 61′, illetve Nyúl G. (11-esből) 40′

Kiállítva: Horváth M. 42′ (második sárga lap után)

Edzői nyilatkozatok:

Rohony Gábor, technikai vezető: – Lehet, hogy nem volt parádés a játék, de a győzelmünk nem forgott veszélyben.

Pozsár Gábor: – Felháborító! Értse mindenki úgy, ahogy akarja. Ennek ellenére gyengén kezdtük a mérkőzést, de a cserék után a kontráinkban benne volt a veszély.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Fotók: Babák Zoltán

Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook