Két góllal bizonyultunk jobbnak a Jaminánál

  • 2022.10.19.

A bajnokság 26. fordulójában a Békéscsabai Jamina együttesét láttuk vendégül, akik a középmezőnyben helyezkednek el a tabellán. Első ránézésre a kezdő tizenegyükből több rutinos játékos hiányzott, így igencsak optimistán tekinthettünk az előttünk álló kilencven percre.

Kocogós iramban kezdődött a találkozó, a játék főként a vendégek térfelén folyt elvétve tudtak csak kibújnia szorításból, de az első fertályóra nem hozott feljegyzésre érdemes helyzetet.

A 21. percben viszont megszereztük a vezetést, ekkor Zima indította a védők közül kibújó Nagyot, aki egy igazítás után tizenegy méterről, jobbal a kapu jobboldalába helyezett. 1-0.

A 23. percben Körösfalvi beadásából Furár tizenegy méterről fejelhetett, de Pribelszki védett.

A 27. percben Nagy adott be jobbról, középen a támadóink elvétették a labdát, ami a hosszún érkező Körösfalvi elé került, aki egy csel után jobbal a kapu bal alsó sarkába lőtt. 2-0.

A vendégek nem túl rózsás esélyei tovább csökkentek a 36. percben, amikor Kormány tett megjegyzést az első számú asszisztens édesanyjára, így a kiállítás sorsára jutott.

Talán túlságosan megnyugtatott minket a kétgólos vezetés, majd a kiállítás, mert a 40. percben egy lekészített labdából Hidvégi lőtt jobbal, húsz méterről nagy gólt a léc alá. 2-1.

A 44. percben visszaállítottuk a kétgólos különbséget, ekkor egy tetszetős kényszerítő után Zima tálalt Szikora elé, aki jobbal, nyolc méterről lőtt a hálóba. 3-1.

A második félidő sem indult őrült tempóban, de továbbra is a mi akaratunk érvényesült, a jaminaiak emberhátrányuk tudatában még hátrább húzódtak. A 48. percben Nagy veszélyes beadása után középen menteni tudtak a védők. az 51. percben Furár tizenhét méteres, élesen meglőtt szabadrúgása centikkel ment a bal kapufa mellé, sajnos kívülről. Az 57. percben Kiri B. húsz méteres szabadrúgása ment kapu fölé.

A 65. percben Bakró vállalkozott húsz méterről lövésre, de kapu fölé ment a kísérlet. A 69. percben nyílt lehetőségünk utoljára a meccsen, hogy növeljük az előnyünket, de Furár a Bakrótól kapott labdával nyolc méterről a kifutó kapust találta el nagy helyzetben.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy az osztálynak megfelelő színvonalat erősen alulról súroló meccsen már az első félidőben eldőltek az érdemi kérdések, ez a játékrész a góloknak köszönhetően még élvezhető volt, viszont a második játékrészről sajnos túl sok pozitívat nem lehet elmondani, aminek elsősorban mi vagyunk a felelősei, ugyanis az emberhátrányban játszó jaminai csapat igen csekély ellenállást tudott csak kifejteni, mégsem sikerült olyan színtű nyomást rájuk erőltetnünk, ami nagyobb különbségű sikerre vezethetett volna. Pozitívumként tekinthetünk viszont a három megszerzett pontra, amire nagy szükségünk volt a dobogóért folytatott harcban. Legközelebb a kirobbanó formában lévő Szabadkígyóshoz látogatunk, ahol szintén egy nehéz feladat megoldása vár ránk.

Jók: Körösfalvi, Bakró, Szikora.

Szarvasi FC – Jamina SE 3-1 (3-1)
Szarvas, Erzsébet liget – 150 néző. Játékvezető: Borbás Bottyán Aurél (Dobai J., Varga A.)

Szarvas: Kiri M. – Rafaj R. (Kovács S.), Benczúr N., Szikora M., Kiri B., Zima D., Nagy D. (Klimaj Z.), Körösfalvi K. (András A.), Bakró G., Kiszel Z. (Magyar M.), Furár R.
Vezetőedző: Rétes Pál

Jamina: Pribelszki P. – Kovács I., Barna D., Ulrich N., Faragó L., Darányi D. (Lukács L.), Gajdács M. (Horváth M.), Kondacs B., Kormány L., Hidvégi I., Dankó D. (Bencsik P.)
Vezetőedző: Királyvári Károly

Gólszerzők: Nagy D. 21′, Körösfalvi K. 27′, Szikora M. 44′ illetve Hidvégi M. 40′

Kiállítva: Kormány L. 36′ (a játékvezető megsértéséért)

Edzői nyilatkozatok:

Rétes Pál: – Elfogadható első félidő után kényelmes tempóra váltottunk, sajnos így a színvonal lényegesen az osztály alatti csökkent.

Királyvári Károly: – Az első félidőben, gyors, pontos hazai támadásokkal szemben nem volt ellenszerünk. Az értelmetlen kiállítás lehetetlen helyzetbe hozta a csapatot, de végül is sportszerűen játszottuk végig a mérkőzést.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Videó: Furár Adrienn

 

Szarvas Fc 1905 Facebook