Két gólos hátrányból fordítva nyertünk Gyulán!

  • 2022.10.19.

A megyei bajnokság felsőházi rájátszásának első fordulójában Gyulára látogattunk. A kvalifikációban mindkétszer legyőztük határvárosi ellenfelünket, ezeken a meccseken egy-egy góllal sikerült nyernünk a jelenleg második helyen tanyázó riválisunk ellen.

5. perc: Radics sarkalt Trescsula elé, aki keresztbe vezette a tizenhatosunk előtt a labdát, majd kissé kisodródva 16 méterről a kapunk jobb oldalába emelt. 1-0.
14. perc: Polonszki szerelését minősítette szabálytalannak Zahorán játékvezető a kapunktól 24 méterre. A középről járó szabadrúgást Nagy G. a sorfalunk fölött úgy nyeste el, hogy az a jobb alsó sarokba kötött ki. 2-0.
34. perc: Juhász tört előre a bal szélen majd egy kényszerítő után Furárt szöktette a leshatáron, aki higgadtan elhúzta a kapus mellett a labdát, majd hat méterről az üresen tátongó kapu közepébe továbbított. 2-1.

65. perc: Simon végzett el szabadrúgást balról, az élesen középre lőtt labdába Nagy G. olyan szerencsétlenül ért bele, hogy az a testéről a jobb kapufára, onnan pedig a gólvonal mögé került. Öngól. 2-2.
68.perc: Szabó Á. próbált meg egy visszagurítást megszelídíteni saját térfele közepén, Furár megzavarta ebben, majd miután összecsuklott, más választása nem lévén kézzel magához húzta a játékszert. Zahorán játékvezető ezen megmozdulásáért kiállította a gyulai játékost.
89. perc: Juhász a jobb oldalon próbálta megállítani a kitörő hazaiak szélsőjét, kísérletét Zahorán szabálytalannak látta, amiért játékosunk is megkapta a piros színű kártyát.
93. perc: Czvalinga játszott előre Zima irányába, a kapujából kirongyoló Molnár hajszállal, de elvétette a labdát, miután Zima senkitől sem zavartatva 16 méterről az üresen hagyott kapu közepébe belsőzött. 2-3.

Az, hogy rosszul indult számunkra az összecsapás ebben az esetben enyhe kifejezés, mivel a 14. percben már kettő-nullás hazai vezetést mutatott az eredményjelző tábla. A borzasztóan gyenge kezdést követően kezdtünk magunkhoz térni, első lehetőségünk Furár nevéhez fűződött, de eltört lövését védte a gyulai kapus. A 27. percben Radics lövését mentettük szögletre. A félidő utolsó harmada már a mi akaratunk szerint alakult, erre az időszakra esett a szépítő találatunk, amelyet Furár jegyzett. Ezt követően Styecz veszélyeztetett fejjel, de kísérlete kapu mellé szállt, így a szemmel láthatóan fáradó hazaiaknak sikerült megtartaniuk minimálissá zsugorodó előnyüket a szünetre. Merészebb felfogással léptünk pályára a második félidőben, ezt mutatta Bány futtában megeresztett lövése is, amit bravúrral ütött szögletre Molnár. Majd negyedóra elteltével Polonszki fordult kapura, de gyengére sikerült kísérletét felszedte a kapus. Ekkorra teljesen átvettük a mérkőzés irányítását, teljes odaadással küzdöttünk az egyenlítésért, ami Nagy öngóljával sikerült is. Ez után jött Szabó kiállítása, ami kissé váratlanul minket zavart meg, mert még ugyan Zima lövésével mi veszélyeztettünk, de a 74. percben Trescsula kitörése után mentett kifutva Kasik, majd szintén az apró termetű gyulai középpályás okozott gondot, amikor szintén kapusunknak kellett mentenie előle. Változatos, lüktető volt a játék, mindkét csapat el akarta dönteni a meccset, aminek a nézők voltak a haszonélvezői, mert izgalmas végjátéknak lehettek szemtanúi. A 78. percben Zima lövését tolta léc fölé a hazaiak szálfa termetű kapusa. Majd Nagy G. 25 méteres szabadrúgását öklözte ki Kasik. A 89. percben kiegyenlítődött a csapatok létszáma, mivel Juhászt is kiállította a játékvezető. Kevéssel a vége előtt Magyar beadását lőtte el kapásból Furár, de Molnár ezúttal is hárítani tudott. Nem úgy a 93. percben, amikor az utolsó rohamra indulva, Zima tette fel az i-re a pontot.

Összegezve a látottakat, kijelenthetjük, hogy a meccs elején az elmúlt héten mutatott poroszkálást kezdtük el folytatni, ami ezúttal nem volt kifizetődő, mert mire észbe kaptunk már kettővel húzott a Gyula. Ezt követően elkezdtük játszani a megszokott játékunkat, ami az első félidőben meghozta a szépítést, így volt mibe kapaszkodni a folytatásban. A fordulás után egyértelmű fölénybe kerültünk ami az egyenlítést is meghozta, és felcsillantotta akár a győzelem reményét is. Ekkor jött a hazaiak kiállítása, ami ezúttal nem nekünk kedvezett, mert a hazaiak minden erőtartalékukat előszedve, nyílt sisakos futballba kezdtek, és Kasiknak is meg kellet mutatnia tudását, nehogy a nehezen kibrusztolt egy pont kicsússzon a kezünk közül, de szerencsére három lett belőle amikor az utolsó utáni percben bevittük a győztes találatot, ezen a remek hangulatú, magas színvonalú, fordulatos találkozón. Ezzel egy pontnyira megközelítettük a Gyulát, egyben megerősítettük harmadik helyünket a tabellán. Legközelebb jövő vasárnap a csoport favoritja, a Körösladány lesz a vendégünk.

Gyulai TFC – Szarvasi FC ‘1905’ 2-1 (2-3)
Gyula, id. Christán László Városi Sporttelep – 200 néző. Játékvezető: Zahorán János (Petrovszki P., Németh B.)

Gyula: Molnár P. – Szabó Á., Trescsula M., Kukla Zs., Repisky D., Nagy G., Radics D., Boros T. (Kiss T.), Palik Gy. (Kovács Zs.), Bánfi D., Nyéki B.)
Vezetőedző: Sajben Gábor

Szarvas: Kasik V. – Kiri M., Bány B., Polonszki P., Juhász Gy., Deli L. (Pilán R.), Zahorán B. (Varga I.), Zima D., Simon R. (Czvalinga M.), Furár R., Styecz M. (Magyar M.)
Vezetőedző: ifj. Somogyi János

Gólszerzők: Trescsula M. 5′, Nagy G. 14′ illetve Furár R. 34′, Nagy G. 65′ (öngól), Zima D. 93′

Kiállítva: Szabó Á. 68′ illetve Juhász Gy. 89′

Edzői nyilatkozatok:

Sajben Gábor: – Kiváló mérkőzésen, a rutinosabb és szerencsésebb csapat nyert.

Somogyi János: – Mindkét csapatot hatalmas dicséret illeti a mai mérkőzésért. Rengeteg futás, sok ütközés, magasan kezdett védekezés, ami magával hozta az igazi focihangulatot. Sok ilyen jó mérkőzésre lenne szükség. A nézők élveznék és a játékosok fejlődnének, a mi kis szintünkön hozzátennénk valamit a magyar focihoz.

A találkozó videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Fotók: Kovács Bence
Videó: Furár Adrienn

 

Szarvas Fc 1905 Facebook