Két gólos Szeghalom elleni győzelemmel, tapadunk az élbolyra

  • 2022.10.19.

Az 5.fordulóban hazai környezetben léptünk pályára, melyen a Szeghalom csapata volt az ellenfelünk. Vendégeinkkel legutóbb tavaly nyáron Magyar Kupa meccsen mérkőztünk, amelyik gólgazdag döntetlenre végződött, az utána következő tizenegyes párbajban viszont a rövidebbet húztuk, így itt volt az alkalom, hogy revansot vegyünk az akkori fiaskóért.

13. perc: Zima gurított be az alapvonalról, egy védőn felperdült a labda, amelyet Varga fejjel továbbcsúsztatott, éppen Furárhoz aki négy méterről a léc alá küldte azt. 1-0.
21. perc: Styecz indult meg a kapura egy védővel a nyakán, majd kissé kisodródva lőtt, de Kapusi kiütötte a játékszert, éppen Furár elé, aki egy csellel tisztára játszotta magát, majd hat méterről a kapu közepébe gurított. 2-0.
23. perc: Zima futtából 20 méterről a felsőlécet találta telibe.
31. perc: Mészáros emelt 30 méterről az üresen tátongó kapura, de célt tévesztett a kísérlete.
36. perc: Ezúttal Takács János próbálkozott távolról, de Kasik szögletre hárított.

55. perc: Varga adott középre jobbról, a remek ütemben érkező Zima pedig hét méterről gurított a kapu jobb oldalába. 3-0.
68. perc: Zima ezúttal a jobb oldali kapufát forgácsolta szét. 75. perc: Bozsó lövésénél is a kapufa mentett.
79. perc: Darányi viharzott el a balszélen, majd középre centerezett, a ütemre érkező Urbán 11 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 3-1.
83. perc: Kiri Máté gurított vissza Furárhoz, aki egy cselt követően, 13 méterről lőtt a hálóba, mesterhármast elérve ezzel. 4-1.
85. perc: Rohonynak nem sikerült első szándékból kirúgnia a labdát, majd Mészáros lábát találta telibe, ez az affér, mivel a büntetőterületen belül történt, tizenegyest ért, amit Darányi a kapu közepébe lőve értékesített is. 4-2.
86. perc: Varga lövését Takács Máté hárította.
88. perc: Kiri Máté is letesztelte a szeghalmi csere hálóőrt, de Takács Máté mezőnybe öklözte a labdát.

Bátran kezdtek a vendégek, az első percekben többet birtokolták a labdát, de ahogy elértük az üzemi hőmérsékletet sikerült betalálni a sárrétiek hálójába, ami nekünk akkora lendületet adott, hogy perceken belül a második találatunkat is megszereztük. A továbbiakban a nyílt harcmodort választó Szeghalomnak köszönhetően igazán élvezetes, változatos küzdelem zajlott a játéktéren, bár többnyire a vendégeink kapuja előtt adódtak melegebb pillanatok, azért Kasiknak is meg-meg kellett mutatnia tudását. A második félidő is hasonlóan kezdődött mint az első, ebben is a vendégek léptek fel határozottabban, majd szintén sikerült lehűtenünk a lelkesedésüket egy megnyugtató góllal, háromra növelve az előnyünket. A nyári meccsen mi kerültünk három gólos hátrányba, ami után sikerült felállnunk, most a Szeghalmiaknak volt feladva a lecke, és tettek is érte, hogy ne legyen ez gálameccs részünkről, ugyanis sikerült szépíteniük, ami újra felcsillantotta a reményt számukra. Ez a találat szerencsére nem zavart meg bennünket különösebben, mert perceken belül újra visszaállítottuk a három gólos előnyt, ami a vége előtt egy elkerülhető büntető értékesítésével újra megfogyatkozott, de ez csupán apró porszem volt az addigi jól működő gépezetünkben, sok jelentőséggel már nem bírt. Összegezve a látottakat örömmel mondhatjuk, hogy újra egy színvonalas találkozót láthattunk a kerítés mögül, sokat tettünk a győzelemért, lendületesen játszva, sok helyzetet kidolgozva sikerült négy gólt szereznünk, amelyeken felül háromszor a kapufát is sikerült eltalálnunk. Jövő szombaton talán az eddigi legnehezebb erőpróba előtt állunk, az Előre tartalék gárdájával mérkőzünk meg Békéscsabán.

Szarvasi FC 1905 – Szeghalmi FC 4-2 (2-0)
Szarvas, Erzsébet liget – zárt kapuk mögött. Játékvezető: Benyovszki Zoltán (Bozó N., Juhász L.)

Szarvas: Kasik V. (Rohony M.) – Deli L. (Molnár E.), Bány I. B., Polonszki P., Szikora M., Bozsó L., Kiri B. (Mojzsis M.), Zima D., Varga I. (Bány II. B.), Furár R., Styecz M. (Kiri M.)
Vezetőedző: ifj. Somogyi János

Szeghalom: Kapusi G. (Takács M.) – Kovács I., Takács J. (Vad Z.), Darányi D., Seres D., Urbán S., Gedó L., Nagy M., Cserna R., Vincze L. (Réti J.), Mészáros M.
Vezetőedző: Hajdú Csaba

Gólszerzők: Furár R. 13′, 21′, 83′, Zima D. 55′ illetve Urbán S. 79′, Darányi D. 85′

Edzői nyilatkozatok:

Ifj. Somogyi János: – Góljaink mellett a három kapufa, és még jó pár gólhelyzet azt mutatta, hogy megfelelő hozzáállással játszottunk. Amint a csapatszintű védekezésünk javul, az osztályon belül bárkivel felvehetjük a versenyt.

Hajdu Csaba: – A motiváltabb, jobban koncentráló és kevesebb hibával játszó hazai csapat megérdemelten nyerte a mérkőzést.

A találkozó videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Fotók: Babák Zoltán (newjsag.hu)

Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook