Megrázó vereséget szenvedtünk Okányban

  • 2022.10.19.

A Megyei első osztály 5. fordulójában Okányban vitt a sorsolás, pár hete az alapszakaszban, ezen a helyszínen már megmérkőztünk ellenfelünkkel, akkor tükörsima mérkőzésen szereztük meg a győzelmet, hasonló leosztást most is elfogadtuk volna, de mint később kiderült ezen vágyunk nem egészen valósult meg.
29. perc: Kopács keresztlabdáját Bondár futtában az ötös sarkáról lőtte a bal alsó sarokba. 1-0.
42. perc: Bondár eltört lövését ütötte oldalra Kasik, Tokaji eszmélt a leghamarabb, és két méterről könnyedén gurított a hálóba. 2-0.

54. perc: Kopács cselezgetett a bal szélen, befelé haladva lopta a távolságot, majd beérve a tizenhatos sarkára ellőtte a labdát, amely a bal alsó sarokban talált helyet magának. 3-0.
61. perc: Bondár továbbított Tokajihoz, aki 17 méterről talált a kapunkba úgy, hogy a blokkolni igyekvő Zahorán lábán megpattant a labda, így Kasik tehetetlen volt. 4-0.
83. perc: Szabadrúgáshoz jutottunk 30 méterre a kaputól, aminek Bány futott neki, a labda pedig a kapu bal oldalába csapódott. 4-1.
90. perc: Tokaji csípett el egy elhibázott labdaátvételt, majd kapura tört, aminek végén nyolc méterről gurított a kapu közepébe. 5-1.

Nem úgy kezdődött ez a mérkőzés, hogy különösebb gondjaink lesznek majd, a 9. percben Zima közeli lövésébe vetődtek bele a védők, gondoltuk ez az, jól indul a csata, jönnek majd a további lehetőségek. Nos ez nem igazán így történt, bár kiegyenlített volt a játék, nem igazán látszódott tűz a fiúk szemében, csendes tili-tolit láthatott a közönség. Tokaji 17. percben leadott lövését kellett védenie Kasiknak, ami már valaminek az előszele volt. A 29. percben Bondár megszerezte a vezetést a hazai csapatnak, majd két perc múlva ugyanő volt határozatlan a kapu előtt, így még akkor nem nőtt a hátrányunk. Zavarodottság jelei mutatkoztak rajtunk, ami egy 42. percben bekapott Tokaji góllal csak még nagyobbá vált. A lefújás előtt Deli próbálkozott egy emeléssel, de kapu fölé szált a labda. Hoztunk mi már be három gólos előnyt is az Okány ellen, úgyhogy az optimista hozzáállás meg volt, a korláton kívül, de ez a pályán nem akart tükröződni, Kopács gólja még mélyebb válságba taszította a csapatot, és ekkor már a nézők körében is elveszett a hit. A 61. percben megpattant lövésből született Tokaji gól sajnos végleg eldöntötte ezt a csatát, ami után ugyan próbáltunk faragni a hátrányon, Styecz közeli emelése fölé szállt, majd Deli fejesét csípte el Patka a jobb alsó saroknál, de ezek kimaradtak. Tíz perccel a vége előtt Bondár hibázott ziccerben, majd Bány lőtt nagy gólt kozmetikázva az eredményen. Az utolsó percben született Tokaji találat megalázóvá tette a vereségünket.

Összegezve a látottakat, ezúttal az ősz eleji arcát mutatta a csapat, bár akkor ugyan többször balszerencsésen szenvedtünk vereséget, de ekkora különbséggel egyszer sem hagytuk magunkat elverni. Ezúttal fáj leírni, de szemernyi esélyünk sem volt a láthatóan nagy kedvvel, motiváltan játszó Okány ellen, az első félóra elteltével kezdődő gólgyártást széteső, dekoncentrált játékunkkal, nem tudtuk megfékezni, van ilyen, egyszer mindenki beleszalad a késbe, nekünk most adatott meg. Érdekes játék ez a labdarúgás, két hónappal ezelőtt ugyanitt esélyt sem adva nyertük, most viszont nagy arányú vereséget szenvedtünk, a mérleg nyelve lehet, sérülten a kispadon ült. Ezzel a vereséggel egy helyezést visszaesve, a harmadik helyen állunk. Jövő szombaton a Gyula csapatát látjuk vendégül.

Okány KSK – Szarvasi FC ‘1905’ 5-1 (2-0)
Okány, Községi Sporttelep – 200 néző. Játékvezető: Nagy Zoltán (Petrovszki P., Nagy G.)

Okány: Patka Gy. – Szabó R., Mező S., Bogár I. (Baksai Zs.), Bondár A. (Komlósi M.), Boros Á., Kopács Zs. (Szarka Z.), Szalazsán A. (Komódi B.), Vincze D., Tokaji Zs. (Kincses R.), Tövisháti M.
Vezetőedző: Szabó László

Szarvas: Kasik V. – Kiri M. (Zahorán B.), Polonszki P., Bány B., Juhász Gy., Deli L. (Truczka Á.), Pilán R. (Lénárt F.), Zima D., Simon R., Czvalinga M. (Magyar M.), Styecz M.
Vezetőedző: ifj. Somogyi János

Gólszerzők: Bondár A. 29′, Tokaji Zs. 42′, 61′, 90′, Kopács Zs. 54′ illetve 83′

Edzői nyilatkozatok:

Szabó László: – Az egész csapaton érződött a győzni akarás, remek hozzáállással, kitűnő győzelmet arattunk Kopács és Tokaji vezérletével. Köszönjük a vendéglátást Ásós Gézának!

ifj. Somogyi János: – Remélem, egyszer, s mindenkorra megérti az összes játékosom, hogy ötven-hatvan százalékos hozzáállással nem tudunk mérkőzést nyerni. Gratulálok az Okánynak!

A találkozó videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Fotók: Kovács Bence
Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook