Megszenvedtünk, de miénk a három pont Nagyszénáson

  • 2023.04.11.

A vármegyénk élvonalában a 20. fordulót rendezték meg a hétvégén, amelynek keretében a Nagyszénás vendégei voltunk. Hétközben mindkét csapat sikeres kupa negyeddöntővel hangolt erre a találkozóra, amelyen veszíteni valója a hazaiaknak nem akadt, annál inkább nekünk.

Remekül indult részünkről a meccs, a 7. percben Bány vette át a labdát a tizenhatos előterében, majd fordulásból igen nagy gólt ragasztott a léc alá. Negyedóra elteltével Furár duplázta meg az előnyünket, amikor közelről talált Lévai kapujába. Az addig sem unalmas küzdelem hirtelen nyilttá vált a 25. percben, amikor a menteni igyekvő Deli saját kapunkba csúsztatta a labdát. Ez a találat kissé megzavart minket, az ezt követő percekben a hazaiak egy meg nem adott tizenegyest is számon kértek a játék vezetőjén. Lüktető volt az iram, hol itt, holt ott támadt zavar a védelmekben, de előnyünket nem sikerült növelnünk, igaz a hazaiak sem tudták kiegyenlíteni az állást. A találkozó élvezeti értékéből levont egy keveset az a tény, hogy rengeteg volt a holtidő a földön maradó játékosok jóvoltából, amivel értékes percek vesztek el a játékidőből, hogy ez véletlen, vagy tudatos elem volt, ez valójában nem derült ki. Mindent egybe véve, azért ezen a szinten egy igen jó félidőt láthattunk.

A második játékrészt a hazaiak kezdték jobban, alig telt el négy perc, amikor egy kezet ért labda miatt tizenegyeshez jutottak, amit Nagy Dávid értékesített is, egalizálva az állást. Két gólos előnyünk ezzel odalett, ami nagyobb erőbedobásra késztetett minket, de az első félidőben sorjázó lehetőségek ezúttal valahogy nem jöttek olyan könnyen, sőt a hazaiak is megérezvén a győzelem lehetőségét teljesen nyílttá tették a mérkőzést. Már a hajrában jártunk, amikor Furár lőhetett kecsegtető helyzetből, de egy göröngy megtréfálta, így ekkor még csak a labdafogó háló rezdült meg, hogy ez nem lett végzetes számunkra az a 77. percben derült ki, amikor egy összjáték után kilépve, Furár gurított a szénási kapuba, újra javunkra billentve a mérleg nyelvét. A hátralevő időben már nem engedtünk komolyabb lehetőséget a hazaiaknak, akik ugyan derekasan próbálkoztak, sikerült megőriznünk kapunkat az újbóli egyenlítéstől.

Összességében egy mozgalmas, változatos kilencven percet láthattunk, amelynek során két gólos előnyünket a nagyot küzdő hazaiak még ki tudták egyenlíteni, ezután viszont sokat tettünk azért, hogy megszerezzük a győzelemhez szükséges gólt, ami össze is jött, létfontosságú pontokat hozva ezzel. Az ezen a találkozón kiosztott sárga kártyák következetlen felmutatása nem könnyíti meg a helyzetünket a következő fordulókra, amivel mindjárt a jövő hét végén sorra kerülő Végegyháza ellen is szembe kell néznünk.

Nagyszénás SE – Szarvasi FC ‘1905’ 2-3 (1-2)
Nagyszénás, Sportpálya – 150 néző. Játékvezető: Hajdú Dávid (Petrovszki P., Bakos J.)

Nagyszénás: Lévai B. – Lugasi M., Takács M., Mátó A., Libor G., Kukovecz D., Péter J., Kovács L. (Simon L.), Kókai Á., Nagy Sz. D., Márk Á.
Vezetőedző: Juhász Norbert

Szarvas: Somogyi P. – Kiri M., Deli L., Pilán M., Zahorán B., Simon R. (Styecz B.), Zima D., Furár R., Czvalinga M. (Barna V.), Bány B., Magyar M. (Kovács Zs.)
Vezetőedző: Somogyi János

Gólszerzők: Deli L. 25′ (öngól), Nagy Sz. D. 49′ (büntetőből) illetve Bány B. 7′, Furár R. 22′, 77′

Edzői értékelések:

Juhász Norbert: – Egy kis szerencsével az egy pontot megérdemeltünk volna. Gratulálok a vendégcsapatnak.

Somogyi János: – Nagyszerű mérkőzésen, nagyon fontos három pontot szereztünk a szezon egyik legjobb játékával egy erős Nagyszénás ellen.

A találkozó videó összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook