• 2022.10.19.

Minden csapatnak megvannak a kedvenc ellenfelei, akik ellen szeret játszani, megy neki a játék, a 18. fordulóban éppen az egyik ilyen ellenfelünknél, Mezőkovácsházán próbáltunk véget vetni tavaszi ponttalanságunknak.

Hamar a tettek mezejére léptünk, a 9. percben Somogyit buktatta Balázs J. a büntetőterületen belül, a jogos tizenegyest a sértett lőtte a kapu bal oldalába. 0-1.

Alig telt el két perc, amikor Magyar beadása után Balázs J. perdített közelről saját kapujába. 0-2.

A két gyors gól után egy kicsit rendezte a sorait a hazai gárda, keményebb játékra váltott, aminek következményeként rengeteg rossz ütemű szerelési kísérlettel tördelték a játékot. A 27. percben Nagy D. közeli lövését védte Hargel. A 30. perben jártunk, amikor Zima 20 méteres lövését tornászta ki a hazai hálóőr.

A 33. percben Bakró átadása után, Nagy D. kerülte meg a kovácsházi kapust, majd még két védőt becsapva lőtt a hálóba. 0-3.

A sok szabálytalanságnak a 39. percben érett meg a gyümölcse, amikor Bírót kiállította a játékvezető. A 41. percben Nagy D. próbálkozott 19 méterről, de Hargel látványos vetődéssel védeni tudott. A félidő lefújása előtti pillanatban, Somogyi élesen meglőtt szabadrúgását ütötte ki a rövid sarokból a kapus.

A második játékrész első lehetősége a Mezőkovácsháza előtt adódott, az 53. percben Tanner lövését kellet Lévainak védenie.

Telt múlt az idő, a létszámhátrányban játszó hazaiak kapujuk elé húzódva próbálták ellensúlyozni csökkent létszámukat, de így is növeltük az előnyünket, a 63. percben Moldván pontos labdája után, Nagy D. kerülte meg újra a hazai kapust, majd egy méterről gurított a hálóba. 0-4.

A 67. percben Viszkok 20 méteres lövése kerülte el alig a kaput. Jó volt látni, hogy bátran próbálkozunk távoli lövésekkel, bár többnyire elkerülték a kaput, vagy blokkolták a védők, de mégis egy kis színt vitt a játékunkba.

A 71. percben Nagy D. visszagurított labdáját Viszkok 10 méterről a hosszú sarokba helyezte. 0-5.

A 84. percben Pecznik közeli csúsztatását fogta Hargel.

A 85. percben beállítottuk a végeredményt, ekkor Klimaj visszatett labdáját Somogyi lőtte 16 méterről okosan a bal sarokba. 0-6.

A 87. percben még megszerezhette volna becsületgólját a kovácsháza, de Tanner lövését szögletre védte Lévai.

Összegezve a találkozón történteket elmondhatjuk, hogy igazán már a tizedik percben eldőlt ez a meccs, miután gyorsan két gólos előnybe kerültünk, a lelkes hazai csapat próbálta ugyan lassítani a játékot, de miután megfogyatkoztak létszámilag, igazából már csak a gólkülönbség volt kérdéses, a győztes nem. Ez a nem túl színvonalas, de küzdelmes mérkőzés arra mindenféleképpen jó volt, hogy megtépázott önbizalmunkat helyrebillentse, és remélhetőleg újra felszálló pályára állítson minket. Jövő hétvégén a Szeghalom csapatát látjuk vendégül hazai pályán.
Jók: Dagy D., Szikora, Somogyi, Moldván.

Mezőkovácsházi TE – Szarvasi FC 0-6 (0-3)
Mezőkovácsháza – 75 néző. Játékvezető: Mezei Máté (Petrovszki P., Ancsin Z.)

Mezőkovácsháza: Hargel R. – Csatlós Z. (Megyei J.), Holecz N., Jenei R. (Balázs T.), Vincze R. (Tóth T.), Bíró T., Tanner G., Túri T., Balázs J. (Marofka M.), Benkő R., Mittnacht T.
Játékosedző: Balázs József

Szarvas: Lévai B. – Pecznik P., Zima D., Viszkok D. (Csasztvan L.), Körösfalvi K. (Klimaj Z.), Bakró G., Nagy D., Kukovecz D., Magyar M. (Moldván K.), Somogyi J., Szikora M.
Vezetőedző: Rétes Pál

Gólszerzők: Somogyi J. 9′, 85′, Balázs J.  11′ (öngól), Nagy D. 34′, 63′, Viszkok D. 71′

Kiállítva: Bíró T. 39′ (második sárga lap után)

Edzői nyilatkozat:

Balázs József: – Többek között ezért nem adtuk be a megye egyes licenc kérelmet.

Rétes Pál: – Más felfogás, hozzáállás, mentalitás, más eredmény.

A mérkőzés videós összefoglalója:

A bajnokság állása a 19. forduló után:

20170410_felnott_tabella

Tudósítás: Furár Tibor
Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook