Nem volt osztály különbség, de nyert a Méhkerék

  • 2022.10.19.

A felkészülés harmadik hetében újabb két felkészülési mérkőzést vív csapatunk, elsőként a megyei bajnok – immár NB3-ra készülő Méhkerék ellen. Az első félidő nagy részében tapogatózó játék folyt, nem forogtak veszélyben a kapuk. A félidő vége felé előbb a Méhkerék előtt adottak lehetőségek, majd Nagy Dávid indulhatott meg egy az egyben a kapura, Stiberezve próbálta a helyzetet kihasználni de próbálkozása fölé szállt, majd még egy fejessel veszélyeztetett.

A második félidőben már több helyzetet láthattunk, kicsivel volt aktívabb a vendég együttes, amelynek két gól lett a jutalma, bár helyzetek előttünk is adóttak. Összegzésként elmondhatjuk, hogy csapatunk helyt állt a magasabb osztályra készülő ellenfél ellen. Folytatás szombaton 11 órától szintén hazai pályán a Mezőhegyes ellen.

Szarvasi FC – Méhkeréki SE 0-2 (0-0)
Szarvas, Erzsébet liget – 50 néző. Játékvezető: Sechna Gábor (Valastyán D., Korbely P.)

Szarvas: Lévai B. – Kiszel Z., Kukovecz D., Szikora M., Viszkok D., Bakró G., Kiri B., Zima D., Magyar M., Klimaj Z. , Nagy D.
Pályára lépett még: Pecznik P., Körösfalvi K., Varga I., Szín Á., Fujkin J.
Edző: Rétes Pál

Méhkerék: Nagy B. – Komlósi, Vincze, Gyevi-Nagy, Ruzsa Sz., Ruzsa Z., Knyihár, Hajdú, Bagyinszki, Bondár, Sztojka Á.
Pályára lépett még: Lukucz, Kovács Gy., Szarka, Vass, Repisky
Edző: Bíró Róbert

Gólszerzők: Ruzsa Z., Bondár

Csapatunk előző évi gólkirálya, az immár Méhkeréket erősítő Furár Róbert combsérülése miatt nem lépett pályára.

Legény Tamás

Szarvas Fc 1905 Facebook