Orosházán öt gólt rúgva gyűjtöttük be a három pontot

  • 2022.10.19.

A 25. fordulót rendezték a megyei élvonalban, amelyen Rákóczi-telepen vendégeskedtünk. A két csapatnak eddig nem sok sikerélményben volt része a felsőházi rájátszásban, ezért, mikor ha nem most alapon feszültek egymásnak a felek.

Már az 1. percben bevehettük volna Tóth kapuját, de Zima lövése keresztben elgurult a kapu előtt. A 11. percben Farkas lőhetett közelről, de Tóth elvetődve védett. A 17. percben Furár próbálkozását öklözte ki a hazai hálóőr.

A 21. percben Furár emelt kicsivel kapu fölé. Jó volt látni az akarást a fiúkon, ezek az eddigi lehetőségek mind magukban hordozták a gólt, de sajnos hiányzott a koncentráció az akciók végén, így nem tudtuk megszerezni a hőn áhított vezetést.

Ami nem sikerült addig sikerült a 37. percben, ekkor Somogyi szabadrúgását Furár fejelte le Zima elé, aki 5 méterről lőtt a jobb alsó sarokba. 0-1.
Ez a találat 427 perces gólcsendet tört meg, mert legutóbb még az alapszakaszban, szintén a Rákóczi ellen találtunk be legutóbb.

Még a gólunkat ünnepeltük, amikor egy perc múlva, Kánya forgolódott középen, majd 16 méterről a kapu bal oldalába lőtt. 1-1.

Amennyire szép, ugyanolyan kegyetlen játék is tud lenni a futball, hiába voltak a gólon kívül ígéretes helyzeteink, a hazaiak egyetlen egy kapura lövéssel ugyanott tartottak mint mi, nem könnyű ezt feldolgozni, de nem maradt más, mint bízni a második felvonásban.

Az 51. percben Kriska indította Furárt a jobb oldalon, aki az alapvonalig nyargalt, majd beadására Farkas érkezett, és a bal alsó sarokba gurított. 1-2.

Az 54. percben Furár tette ki jobbra a játékszert Kriskának, aki szintén az alapvonalig vitte, majd középre gurítását, az érkező Furár 6 méterről a jobb alsó sarokba helyezte. 1-3.

Egy perc elteltével Farkas lőtt lesről gólt, de ezt teljesen jogosan annulálta a játékvezető. Az 58. percben Somogyi nagy bedobását követően, Pecznik fejelt kapu fölé. Az 59. percben Somogyi lepattanó lövését Zima helyezte közelről a jobb alsó sarokba. 1-4.

Az elkövetkező húsz percben is irányítottuk a játék menetét, de biztos előnyünk tudatában már nem volt olyan éle a játékunknak mint eddig, így komoly helyzetünk nem akadt. A 80. percben Szikora lövésszerű beadását tolta kapu fölé Tóth.

A végére azért még egyszer megráztuk magunkat, a 88. percben Zima ugratta ki Klimajt, aki higgadtan gurított 7 méterről a jobb alsó sarokba. 1-5.

A mérkőzés előtt az volt a kérdés, hogy az elmúlt heti Waterloo mennyire hagyott mély nyomokat bennünk, a válasz jó ideig váratott magára, bár a kellő alázat már látható volt, kezdettől fogva mi irányítottuk a játék menetét, de kicsit kapkodó volt a játékunk , helyzeteink kimaradtak, gólunk után rögtön jött a válasz, így az első félidőben nem sikerült előnyt kiharcolni. A másodikat viszont álomszerűen kezdtük, a széleket kihasználva negyed órán belül három gólt szereztünk, amivel el is döntöttük a találkozót. Nagyon kellett ez a győzelem mind a játékosoknak, mind a szurkolóknak, hogy megmaradjon a hitünk a folytatásra. Legközelebb a Kondorosi TE csapatát látjuk vendégül hazai környezetben.
Jók: Kriska, Zima, Farkas, Szikora, Furár.

OH. Rákóczi Vasas SE – Szarvasi FC 1-5 (1-1)
Orosháza, Rákóczi-telep – 150 néző. Játékvezető: Benyovszki Zoltán (Gebei J., Fűri I.)

Orosháza: Tóth K. – Kiss Z., Ludányi P., Vili M., Bogár P. (Kolozsvári Cs.), Bálint D., Boros B., Kánya P., Németh G., Mazán N. (Tasi R. (Albert L.)), Sajti B. (Dudás P.)
Vezetőedző: Gyimesi András

Szarvas: Lévai B. – Viszkok D. (Moldván K.), Kukovecz D., Polonszki P., Szikora M., Kriska N., Zima D., Pecznik P. (Uhljar G.), Furár R., Somogyi J. (Klimaj Z.), Farkas N. (Magyar M.)
Vezetőedző: Rétes Pál

Gólszerzők: Kánya P. 38′ illetve Zima D. 37′, 59′, Farkas N. 51′, Furár R. 54′, Klimaj Z. 88′

Edzői nyilatkozatok:

Gyimesi András: – Az első félidő után nem gondoltam volna, hogy önbizalmat adunk a vendégcsapatnak. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk nem lehet ilyen gólokat ajándékozni.

Rétes Pál: – Az első félidőben még pontatlanok voltunk a végjátékban és a hazaiak is szervezetten játszottak. A másodikban már az elképzelések szerint alakult minden.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Galéria:

Tudósítás: Furár Tibor
Fotók: Kecskeméti Krisztina / OrosCafé.hu

Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook