Öt gólos hazai siker a Sarkadi Kinizsi ellen

  • 2022.10.19.

A megyei élvonal 21. fordulójában a Sarkadi Kinizsit fogadtuk hazai pályán. Ellenfelünk játékoskerete szinte teljesen kicserélődött a téli pihenő alatt, ami úgy néz ki pozitív irányba indította el a város labdarúgását, mert az első győzelmük is megszületett a tavasszal. A mi formánkra sem lehet panasz, mert az idei három meccsünket megnyertük, így optimistán nézhettünk a találkozó elé.

1. perc: Styecz továbbított Magyarhoz, aki kissé kisodródva hét méterről kapura emelt, ami után a labda a bal alsó sarokban pihent meg. 1-0.
20. perc: Styecz ívelt középre jobbról, az érkező Magyar öt méterről egyből lőtt, de nem találta el jól a labdát, ami mégis gólt hozott, mert magasan felperdülve, ezúttal is a bal alsó sarokban kötött ki. 2-0.
32. perc: Deli passzolt Zimának, aki jobbról befele húzott a tizenhatos magasságában, majd 17 méterről, középről a jobb felső sarokba lőtt. 3-0.

54. perc: Simon oldalszabadrúgása után Petrás kiütötte a labdát, éppen Polonszki fejére, aki két méterről a kapu bal oldalába bólintott. 4-0.
83. perc: Deli gurított Vargához, aki ahogy átvette, fordulásból nyolc méterről a léc alá lőtt. 5-0.

Mostanában nemigen fordult elő, hogy ilyen hamar, már a 17! másodpercben megszerezzük a vezetést, ez most Magyar révén megtörtént, és ez előrevetítette a meccs további forgatókönyvét. A tizedik percben Deli gurított mellé, majd pár másodperc múlva Furár emelt kapu mellé közelről. Öt perc elteltével szintén Furár lőhetett volna gólt, de kapáslövését Petrás kiöklözte. Nyomasztó mezőnyfölényünkkel teltek a percek, vendégeink teljes energiáját felemésztette hogy kapujukat megőrizzék a góltól, de ez csak a 20. percig sikerült, amikor Magyar talált be újra. Styecznek ez nem sikerült a 32. percben, miután lövése kapu fölé-mellé szált. A 32. percben Zima lőtt a gyengébbik lábával nagy gólt, ami után már hárommal vezettünk. A lefújás előtti pillanatban Simon ígéretes próbálkozása pattant le egy védőről. A fordulás sem hozott változás a játék menetében, látogatóink továbbra is megszállták kapujuk előterét, de így is jöttek a lehetőségeink, előbb Furár lőtt kapu mellé, majd Deli lövésszerű beadása jött ki a kapufáról, de hogy sokáig ne maradjunk gól nélkül Polonszki fejjel talált be a sarkadi hálóba az 54. percben. Az ezt követő majd fél óra a kimaradt lehetőségek időszaka volt, az 58. percben Styecznek előbb szemben a kapuval, majd háttal sarkazva sem sikerült betalálnia, majd Zima percei jöttek, előbb közelről lőtt kissé fölé, majd gólba tartó lövését védte Petrás a keresztléc segítségével, majd harmadszor is a sarkadi kapus örülhetett, mikor vetődve oldalra ütötte újabb próbálkozását. A 80. percben Furárnak a kapu torkában sem sikerült gólvonalon túlra gyötörnie a labdát. A 83. percben Varga révén beállt a végeredmény, ami az ötödik találatot hozta.

Összegezve meccsen történteket elmondhatjuk, hogy a hamar megszerzett gól megnyugtatta csapatunkat, sőt talán túlságosan is, mert ugyan szereztünk öt gólt, de ha kicsivel jobban koncentrálunk a befejezéseknél, úgy könnyedén két számjegyű is lehetett volna a sikerünk. A kilencven perc alatt szinte végig a vendégek kapuja előtt folyt a játék, a sarkadiak elvétve tették tiszteletüket a mi térfelünkön, kapusunk, Kasik kézzel csak akkor ért labdába, amikor kirúgáshoz letette. Láthatóan különböző célokért küzdünk mi is és a Sarkad is, nekünk elsődleges tervünk a nehéz kezdet után megvalósult, az utolsó meccstől függetlenül a felsőházban folytatjuk majd, nekik pedig helybeli fiataljaikkal minél több tapasztalatot gyűjteni a továbbiakban, amihez sok sikert kívánunk. Jövő hétvégén kerül sor az utolsó alapszakaszbeli fordulóra, amely egy kistérségi derbit tartogat számunkra, a szomszédos Csabacsűdhöz látogattunk.

Szarvasi FC 1905 – Sarkadi Kinizsi LE 5-0 (3-0)
Szarvas, Erzsébet liget – 200 néző. Játékvezető: Baráth János (Baranya T., Medovarszki J.)

Szarvas: Kasik V. – Kiri M., Bány B. (Lénárt F.), Polonszki P., Juhász Gy. (Moleri R.), Deli L., Zima D., Simon R. (Pilán R.), Furár R., Styecz M. (Czvalinga M.), Magyar M. (Varga I.)
Vezetőedző: ifj. Somogyi János

Sarkad: Petrás I. – Képírő R., Oláh G. (Hollósi Zs.), Széplaki L., Urbán A., Mezei J. (Bódi K.), Jánki I., Bozsányi K. (Kálló J.), Diósi K., Jánki M. (Oláh K.), Erdei I.
Vezetőedző: Balogh Csaba

Gólszerzők: Magyar M. 1′, 20′, Zima D. 32′, Polonszki P. 54′, Varga I. 83′

Edzői nyilatkozatok:

ifj. Somogyi János: – Egy jó mentalitással álltunk bele a mérkőzésbe. Tetszett, hogy a játékosaink komolyan vették az ellenfelet. Attól függetlenül, hogy pár gól benne maradt a csapatban, egy sportszerű ellenféllel szemben tudtuk a három pontot begyűjteni.

Balogh Csaba: – Egy jó csapat ellen vállalható eredményt értünk el. Sok sikert kívánok a megérdemelt győzelmükhöz!

A találkozó videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Fotók: Babák Zoltán (newjsag.hu)
Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook