• 2022.10.19.

Fiatal játékosunkkal Rafaj Rolanddal beszélgettünk a Szeghalom elleni mérkőzés után, amelyen két gólt is szerzett. Roland ebben a szezonban a harmadik tétmérkőzésén duplázott (korábban a Békés Megyei Kupában a Telekgerendás illetve a Nagyszénás ellen).

rafaj2Rafaj R. (középen) két góllal vette ki részét a Szeghalom elleni gólzáporból 

A mérkőzés előtt nem számíthattunk ilyen sima győzelemre a Szeghalom ellen. Te miként láttad a mérkőzést?

Mi is sokkal nehezebb mérkőzésre számítottunk főleg, hogy a pálya állapota se volt tökéletes, a sok eső miatt, ezért is játszottunk a hátsó pályán. De már az első gól után úgy éreztem, hogy nagyon sima lesz a mérkőzés.

A 10. forduló után vagyunk, miként értékeled a csapat szereplését?

Úgy gondolom, hogy az elfoglalt helyezés tükrözi azt a képet, amit kialakított a csapat. Egy-két mérkőzést, amit döntetlenre hoztunk meg lehetett volna nyerni, de fokozatosan lépkedünk előre.

rafaj1

Utóbbi fordulókban több lehetőséget is kaptál saját teljesítményeddel mennyire vagy elégedett?

A múlt heti teljesítményemet volt hová fejleszteni, ezen a héten kicsit jobban oda tettem magamat és tudtam bizonyítani.

Mit várhatunk a hétvégi Jamina elleni mérkőzéstől, illetve a további meccsektől?

Minden meccsen úgy lépünk pályára, hogy meg akarjuk nyerni az összecsapást. Ha egységesen működik a csapat, úgy gondolom, hogy győztesen jöhetünk le a pályáról.

Fotó: Newjsag

Legény Tamás

Szarvas Fc 1905 Facebook