Ránk ijesztett a Mezőhegyes, de sima lett a vége!

  • 2022.10.19.

Az alapszakasz utolsó, 22. fordulójában a Mezőhegyes csapatát fogadtuk. Az elmúlt heti ladányi siker után hazai pályán is a győzelem reményében léphettünk pályára, de mivel aktuális ellenfelünk már többször megtréfált bennünket, egyáltalán nem mehettünk biztosra velük szemben.

A kissé lagymatag kezdést követően a 10. percben a hegyesiek szerezték meg a vezetést, Mátó középre ívelését Gazsi piszkálta a hálóba három méterről. 0-1.

A gólt követően rákapcsoltunk, többnyire a vendégek térfelén pattogott a labda, de veszélyt talán csak Polonszki lövése jelentett amely egy védőt érintve került szögletre a 14. percben. Éppen hogy letelt a játékrész fele amikor sikerült az egyenlítés, a 24. percben Sztojka végzett el szabadrúgást balról, az ötös vonalán Furár emelkedett a legmagasabbra, akinek a fejéről (válláról) a kapu jobb oldalába került a labda. 1-1.

Alig telt el egy perc, és már nálunk volt az előny, ekkor Furár indította Kriskát, aki a tizenhatos vonalánál keresztbe játszott az érkező Sztojka elé, ő pedig hét méterről nem hibázott. 2-1.

Megint csak egy perc telt amikor Furár csinált meg egy cselt a vendégek tizenhatosán belül, Dajcs Gy. pedig gyanús körülmények között szerelte, a büntető viszont elmaradt. A félidő végéhez közeledve új erőre kaptak a mezőhegyesiek, előbb a 40. percben Szlovák beadását követően Ács került nagy helyzetbe, de Lévai lelopta a labdát a lábáról, majd újfent Szlovák volt a feladó, de a középen érkezők elvétették a játékszert.

A 45. percben Bakró ívelt előre, a kissé mély átadást Víghnek nem sikerült megszelídítenie, a labda Sztojkához került, aki egy fordulás után 23 méterről a kapu jobb oldalába emelt. 3-1.

A második játékrészt mi kezdtük jobban, az 50. percben Medvegy indította a felezővonalnál meginduló Furárt, aki két védővel a nyakán megcsinált egy cselt, majd 13 méterről a kapu jobb oldalába lőtt. 4-1.

Az 59. percben Furár beadását Zima lőtte rá közelről, de a labdával Sztojkát találta telibe, így az nem jutott el a kapuig.

A 69. percben Medvegy ugratta ki Zimát, aki tíz méterről a kapus fölött talált a hálóba. 5-1.

A 76. percben Ács rázta meg magát, amikor egy cselt követően, hét méterről a jobb oldali kapufát találta el.

A 77. percben Furár lépett ki Zima átadásával a védők között, először még a kapusba lőtt, másodjára a kipattanót már nem hibázta el, ezzel mesterhármast szerezve. 6-1.

A hátra levő szűk negyedórában már nem történt érdemleges esemény, így megálltunk féltucat szerzett gólnál.

Összegezve a látottakat elmondhatjuk, hogy a nehézkes kezdés után folyamatosan vettük át a játék irányítását, majd a gyors fordítás után lényegében felőröltük a vendégeink ellenállását a jó ütemben szerzett további találatainkkal. A mai találkozón a jobb csapat nyert, habár a gólarány kicsit túlzónak tűnik, a végig sportszerűen küzdő Mezőhegyessel szemben. Ezenkívül ki kell emelni a játékvezetői hármas mai teljesítményét is. Az alapszakasz ezzel véget ért, amelyben a negyedik helyet szereztük meg, mindössze három ponttal kevesebbet gyűjtve mint az éllovas Körösladány. A sorsolás szeszélyéből kifolyólag jövő héten újfent Körösladányban lépünk pályára.
Jók: Furár, Sztojka, Zima, Medvegy.

Szarvasi FC 1905 – Mezőhegyesi SE 6-1 (3-1)
Szarvas, Erzsébet liget – 250 néző. Játékvezető: Krajcsovicz Zsolt (László I., Bálint K.)

Szarvas: Lévai B. – Takács J., Kiri B. (Medvegy Á.), Szikora M., Viszkok D. (Polonszki P.), Kukovecz D. (Körösfalvi K.), Bakró G., Zima D., Kriska N., Furár R. (Klimaj Z.), Sztojka Á.
Vezetőedző: Rétes Pál

Mezőhegyes: Vígh T. – Ács L., Dajcs Gy., Dajcs Á., Bojtos A. (Kasik B.), Mátó A. (Balogh D.), Gazsi B. (Rotár P.), Szlovák N., Karancsi N., Dócza G., Lukács L.
Vezetőedző: Ölei Dezső

Gólszerzők: Furár R. 24′, 50′, 77′, Sztojka Á. 25′, 45′, Zima D. 69′ illetve Gazsi B. 10′

Edzői nyilatkozatok:

Rétes Pál: – Annak ellenére, hogy már az első félidőben megnyugtató előnyre tettünk szert, a játékunk nem volt meggyőző, sok hibát vétettünk. A szünetben rendeztük a sorainkat és magabiztos győzelmet arattunk.

Ölei Dezső: – Az első félidőben aránylag jól játszottunk, de több nagy helyzetünket sorra kihagytuk. Az óriási egyéni hibáinkat a hazaiak könyörtelenül kihasználták. A második félidőben a hibáink mellé akarat gyenge játék is párosult.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Fotók: Babák Zoltán (newjsag.hu)
Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook