REMEK MÉRKŐZÉSEN, IGAZI KUPAHANGULATBAN JUTOTTUNK A KÖVETKEZŐ KÖRBE!

  • 2022.10.19.

Szerda délután a Magyar Kupa második fordulójában a nyáron alapos vérfrissítésen áteső Körösladány gárdáját fogadtuk az Erzsébet ligetben. Óriási iramban kezdődött a mérkőzés mindkét csapat gólt szerezhetett volna már az első negyedórában. Az ivószünet után egy előre vágott labda Furárt találta meg aki egy az egyben a kapussal szemben nem hibázott. 1-0

Hét perccel később egy labdaszerzés után ismét jött a kiugratás, ezúttal Kriska került helyzetbe, aki megduplázta előnyünket. 2-0

A félidő vége előtt akár szépíthetett is volna a vendégcsapat de Lévai több alkalommal is remekül, bravúrral védett.

A második félidőben csapatunk átadta a kezdeményezési lehetőséget a körösladányiaknak és kontrákra rendezkedett be. Igazán komoly gólszerzési lehetőséget azonban nem tudtak kialakítani a vendégek és ellentámadásaink is folyamatos veszélyt jelentettek. A 62. percben azonban Ruzsa révén büntetőből szépített a Körösladány. 2-1

A szépítőgól megszerzése után mindent egy lapra feltéve próbáltak egyenlíteni a vendégek, de hol pontatlanok voltak, hol kapusunk védett remekül. A hármas sípszó elhangzása után joggal zúgott a SZÉP VOLT FIÚK!

Szarvasi FC – Körösladányi MSK 2-1 (2-0)
Szarvas, Erzsébet liget – 200 néző. Játékvezető: Pécs Zoltán (Tóth I., Vrbovszki P.)

Szarvas: Lévai B. – Viszkok D., Bakró G., Polonszki P., Pecznik P., Zima D., Kriska N. (Somogyi J.), Furár R., Farkas N., Klimaj Z. (Stanley E.), Magyar M. (Moldván K.)
Vezetőedző: Rétes Pál

Körösladány: Kajári A. – Ruzsa Z., Juhász D., Farkasinszki L. (Laksteter J.), Kéki Cs., Papp Zs., Burai D. (Knyihár D.), Kristóf G. (Zsíros P.), Paulik Á., Hajdu Zs., Viczián D.
Vezetőedző: Fodor Sándor

Gólszerzők: Furár R. 27′, Kriska N. 34′ illetve Ruzsa Z. 62′

A Magyar Kupa 2. fordulójának további megyei eredményei:

Dévaványai SE – OH. Rákóczi Vasas SE 0-0 (büntetőkkel: 5-3)
Szeghalmi FC – Méhkeréki SE 1-4
Kondorosi TE – Mezőhegyesi SE 4-0

Fotó: korosladanyimsk.hu

Szarvas Fc 1905 Facebook