Rétes Pál: Törekedni fogunk a maximumra

  • 2022.10.19.

Szombaton délután kezdetét veszi a 2018/19-es bajnoki idény, ennek apropóján szokásunkhoz híven csapatunk vezetőedzőjével Rétes Pállal beszélgettünk, a nyári változásokról és az előttünk álló szezonról.

Az előző szezon negyedik helyezése után a felkészülés kezdetére sikerült több új játékost is igazolni, hogyan értékeli a csapatnál végbe menő átigazolásokat?

Létszámában a huszonkét fős keretünk azt sugallja, hogy minden posztra van két játékosunk, nyilván ellehet úgy osztani a keretet, hogy néhány védekező vénával megáldott játékost feljebb teszünk. Most úgy érzem, hogy hátul vagyunk többen ott nagyobb a konkurencia, az öt védő pozíción nagyobb a merítési lehetőség. Alapvetően játékospárti vagyok és sajnos őszintén be kell vallani ennek a helyzetnek lesznek vesztesei.

Tavalyhoz hasonlóan ezúttal is távozott a házi gólkirályunk Somogyi Janó személyében, sikerült megfelelően pótolni?

Ez majd az őszi idényben fog kiderülni, én úgy gondolom, hogy a támadó szekciónk az elég erős lehet, de én nem egy személyre hárítanám ennek a huszonegy gólnak meglövését. Az érződik, hogy masszívak leszünk előre felé, valószínűleg több személy között fognak góljaink megoszlani, reményeim szerint a tavaly szerzett gólszám nem csökken, hanem növekszik, de én úgy érzem, hogy ezt több ember fogja szerezni, annak ellenére, hogy Piti Laci hasonló stílust képvisel, mint Somogyi Janó. De azt is érzem, hogy sokkal nehezebb lesz most ennyi gólt szerezni, hiszen minden riválisunk erősödött.

Öt hetes felkészülést vezényeltél a csapatnak, amelyben segítségedre volt a másodedződ Kondacs János. Ez az új szerepkör, hogy másodedző dolgozik melletted mennyire volt a segítségedre illetve a felkészülési időszakra tervezett munkát sikerült-e elvégezni?

Ez egy teljesen új helyzet itt, nyilván nem is gyakorlat a megyei I. osztályban, de jó néhánynál azonban már látható. Én úgy gondolom, hogy nagyon jó dolog ekkora létszámnál sokkal könnyebb dolgozni akkor, ha két ember tud a játékosok között lenni, hiszen több kisebb csoportra bontva a társaságot, mindenhol megkapják azokat az instrukciókat, ami ilyenkor szükséges. Ennek vannak előnyei a bajnokságban is, hiszen több szem többet lát, Janival egyébként már nagyon régóta baráti viszonyban is vagyunk és azonosan is vélekedünk a labdarúgás szinte minden dolgáról. A felkészülés során kimondottan jónak volt mondható az edzés látogatottság és a tervezett munkát is úgy érzem, hogy maradéktalanul sikerült elvégezni.

Az edzőmérkőzéseken 3 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség a mérlegünk. Sikerült kialakítani a csapat magját és játékrendszerét?

A játékrendszer úgy vélem sikerült kialakítani, a csapat magját, ha a csapat első felére a támadó szekcióra gondolok, akkor szintén azt kell mondanom, hogy igen sikerült itt azonban sajnálatos módon Furár Robinak a sérülése az ami a jobb oldalunkat jelentősen meghatározza. Dilemmáink inkább a védelemmel vannak, annál is inkább mert itt van a nyakunkon a bajnoki rajt illetve amiatt is, hogy például a belső védő pozícióra van több olyan játékosunk is akik szinte mind azonos szinten tudják hozni ezt a posztot.

Az utánpótlás helyzete mindig egy fontos kérdés vannak-e olyan fiataljaink, akik rövid időn belül bekerülhetnek a felnőtt keretbe? Hiszen korábbi évekbe többen is kopogtattak a felnőtt csapat ajtaján.

Korábban Zima Dani azért került fel, mivel ő annyival kimagaslott a többiek közül. A többi fiatalunk akkor érkezett az utánpótlásunkból, amikor volt egy sajátos helyzet a klubnál és akkor eldöntöttük azt, hogy saját neveléseinkre építve próbálunk eredményt elérni, ezek a játékosok akkor már az ifiben kitűntek, hogy ügyesek és kaptak egy olyan lehetőséget, amivel úgy érzem, hogy tudtak is élni és mostmár elmondhatják magukról hogy egy-másfél- két éve megye I.-es felnőtt kerettagok. Itt én most érzek egy törést, és nem azért mert nem látok a mostani U19-ben hasonló kaliberű srácokat, mint volt pl.: a Viszkok Daniék korosztálya, én inkább motivációs, mentális problémákat látok a jelenlegi állományban. Az előző szezonban többször vittem el őket bajnoki, kupa és edzőmérkőzésekre sokszor volt, hogy kértük a segítségüket, amikor sérülés hullám vagy eltiltások miatt foghíjasak voltunk, nem igazán éreztem azt rajtuk azt az elszántságot, hogy ők mindenféleképpen megakarják mutatni rátermettségüket. Nyílván most ez a helyzet, a bőség zavara, ez megnehezíti a dolgukat, de annyi pozitívum a dologban, hogy technikai vezetőnknek Rohony Gábornak, sikerült jó néhány mérkőzésre elintézni, hogy az ifjúsági csapat előmérkőzést fog játszani a felnőtt csapat mérkőzése előtt. Így még inkább szem előtt lesznek, de korábban is, amikor tudtam megtekintettem a találkozóikat, illetve edzőkollégákkal folyamatosan tájékozódunk, egyeztetünk. Én csak azt tudom nekik mondani, hogy csinálják becsülettel a dolgukat, és ahogy az előbb említett srácok példája is mutatja, bárki előtt nyitva van az öltöző ajtó.

Milyen elvárásokkal indul a csapat a bajnoki idénynek az elnökség illetve a te részedről?

Amikor újjá alakult az elnökség és megfogalmazódott az NB3 gondolata a Szarvasi FC-nél, akkor még nem derült ki a méhkeréki probléma és akkor valóban úgy is nézett ki, hogy ha jól sikerülnek az igazolásaink akkor vérmesebb célokat is meglehet fogalmazni. De miután kiderült, hogy Méhkeréken mekkora a baj, akkor a méhkeréki játékosok jelentős része a megyei I. osztályú csapatokhoz igazolt, komoly erősítést jelentve. Az elnökség azt tűzte ki a csapat elé, hogy 3 éven belül kell a bajnokságot megnyerni. Úgy érzem, hogy a tavalyinál sokkal kiegyensúlyozottabb lesz a bajnokság és mind a tizenegy csapat nagyon erős lesz. A dobogóra szeretnénk oda érni, de törekedni fogunk a maximumra.

A tavalyi szenzációs kupaszereplés után idén ismét cél a főtáblára kerülés?

Azok a tavalyi emlékek mindenkiben olyan motivációs tényezőt kell, hogy keltsen, hogy a jövő hét szerdai Szeghalom elleni mérkőzést sikeresen megvívjuk. Szeretnénk minél tovább jutni, de valljuk be őszintén azért, hogy tavaly Fortuna fogta a kezünket és nagyon jó volt a sorsolásunk.

Tavaly a csapat és a szurkolók nagyon egymásra találtak, ez mennyi pluszt jelent a csapat számára?

A szarvasi foci igazából akkor bolydult meg igazán, amikor a kupában sikeresen szerepeltünk. A srácokkal sokat beszélgettünk erről, hogy mennyivel másabb érzés volt nagyobb nézőszám és buzdítás mellett játszani. Nagyon szeretnénk, ha egyre nagyobb nézőszám előtt játszhatnánk le nem csak a kupa hanem a bajnoki találkozóinkat is, mert ez egy fajta plusz motivációt jelent játékosaink számára.

Legény Tamás

Szarvas Fc 1905 Facebook