Somogyi mesterhármasával vertük a Dévaványát

  • 2022.10.19.

A hétközi sikeresen megvívott kupacsata után, a bajnokság második fordulójában a Dévaványa csapatát fogadtuk. Már az első percekben kirajzolódott a két csapat taktikája, a vendégek kapujuk elé húzódva próbálták minél tovább megőrizni kapujukat a góltól, kontrákra berendezkedve, mi pedig lelkesen próbáltuk ezt a reteszt feltörni.

Erre először a 10. percben nyílott lehetőségünk, amikor Moldván beadása után Kriska fejelt az ötösről Szász kezébe. A 13. percen Somogyi átadása után ismét Kriska előtt adódott helyzet, de kiszorított helyzetből kapu mellé gurított.

A 19. percben a vendégek egyik ritka ellentámadása után alakult ki meleg helyzet Lévai kapuja előtt, de a ványai támadó közeli lövését Zima blokkolta. A 20. percben Furár átadását követően Kriska perdített kapura, de Szász kipiszkálta a sarokból a labdát. A 27. percben Farkas lövését védte lábbal a vendégek hálóőre.

A 32. percben megtört végre a jég, Furár passzolt Bakrónak, akinek 14 méterről leadott lövése Somogyit érintve a kapu jobb alsó sarkában kötött ki. 1-0.

A 34. percben Furár ívelését fejelte Zima kapu fölé. A 38. percben Furár tálalt Somogyi elé, aki 14 méterről a felső kapufát találta telibe.

A 39. percben jártunk, amikor Bakró ívelt Somogyi fejére, majd támadónk 5 méterről a kapuba bólintott 2-0.

A második játékrészt is helyzettel nyitottuk, a 48. percben, Furár 15 méterről leadott lövése a bal kapufán csattant.

Az 56. percben Kriskát buktatták a tizenhatoson belül, a megítélt tizenegyest Somogyi a kapu közepébe helyezte. 3-0.

Somogyi Janó klasszikus mesterhármast szerzett

A 67. perben Moldván lövését védte üggyel-bajjal Szász. A 80. percben Furár 22 méteres bombáját tolta bravúrral felső lécre a ványai hálóőr. Szinte ugyanezt a jelenetet láthattuk egy perc elteltével, Furár 22 méterről lőtt, Szász pedig védett.

Még a 92. percre is maradt esemény, ekkor Furár gurított vissza az alapvonalról, de Kriska 7 méterről leadott lövését is hárította a nagy napot kifogó dévaványai kapus.

Összegezve a mérkőzésen látottakat elmondhatjuk, hogy csak az első gólig tudta megnehezíteni csapatunk dolgát a kulturáltan játszó vendégcsapat, miután ez megszületett, már sokkal felszabadultabb és látványosabb támadójátékot nyújtottunk a meccs hátra levő részében. A három gólos győzelem reális eredmény, bár azt hozzá kell tenni, hogy a még nagyobb arányú vereségtől Szász mentette meg együttesét. Legközelebb Vésztőre látogatunk, bízva a sikeres folytatásban. Jók: Somogyi, Bakró, Moldván, Furár.

Szarvasi FC – Dévaványai SE 3-0 (2-0)
Szarvas – Erzsébet liget, 250 néző. Játékvezető: Gyuga Zsolt (Boda L., Bozó N.)

Szarvas: Lévai B. – Viszkok D. (Stanley E.), Bakró G., Polonszki P., Pecznik P. (Klimaj Z.), Moldván K., Zima D., Kriska N., Furár R., Somogyi J., Farkas N.
Vezetőedző: Rétes Pál

Dévaványa: Szász D. – Kálai B. (Barna T.), Hrabovszki Á., Adamecz I., Ernyes R. (Kovács Gy.), Marton L., Szalai B., Somogyi T., Gubucz V. (Zsila P.), Papp V., Szabó P.
Játékosedző: Kovács Gyula

Gólszerző: Somogyi J. 32′, 39′, 56′ (tizenegyesből)

Edzői nyilatkozatok:

Rétes Pál: – Lassan és körülményesen szövögettük a támadásainkat a védekezésre berendezkedett vendégek ellen, ennek ellenére a gólokon kívül is számos lehetőségünk adódott.

Kovács Gyula: – A mai mérkőzésen kihoztuk a maximumot, tompán és fáradtan játszottunk, rengeteg volt az egyéni hiba. Lehetőségeink adódtak, de a kapu előtt pontosabban kell, hogy játszunk.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Fotó: Babák Zoltán (newjsag.hu)
Videó: Furár Adrienn

 

Szarvas Fc 1905 Facebook