Szoros mérkőzésen jutottunk a legjobb nyolc közé Szabadkígyóson!

  • 2022.10.19.

Szerdán csapatunk Szabadkígyóson lépett pályára a Békés Megyei Kupa nyolcaddöntőjében, a mérkőzést ifj. Somogyi János vezetőedző foglalta össze weboldalunk számára:

„Egy nagyon lelkes és agresszív ellenféllel szemben sikerült bejutnunk a legjobb 8 közé a Békés Megyei Kupában! A srácok remekül játszottak sok helyzetet tudtunk kialakítani és szép gólokat rúgtunk ami az utóbbi időben jellemzi a csapatunkat ezen a napon is jól működött, sok labdát tudtunk szerezni az ellenfél térfelén amiből sokszor közvetlen gólveszélyt tudtunk teremteni. Soknak tűnik a négy kapott gól egy alacsonyabb osztályú csapat ellen, de mivel ezt öt kapura lövésből hozták össze a szabadkígyósiak ez csak egy kivételes szerencsétlen nap volt ebből a szempontból a csapat védekezése sem volt elmarasztalható!
Ha így folytatják a fiúk nagyon szép vége lehet ennek a szezonnak!”

Szabadkígyósi SZSC – Szarvasi FC ‘1905’ 4-6 (1-2)
Szabadkígyós, Sportpálya – zárt kapuk mögött. Játékvezető: Hajdú Dávid (Baranya T., Kovács K.)

Szabadkígyós: Dolezsán D. (Kun T.) – Sebestyén M., Magyari N., Alb A. (Lászk P.), Frankó M., Milek B., Tóth Z. (Maglóczki R.), Gazsó J. (Csiernyik A.), Szabó Z., Sebestyén A. (Ökrös D.), Hegedűs N.
Technikai vezető: Szabó Zoltán

Szarvas: Rohony M. – Bány I B. (Szikora M.), Zima D., Polonszki P., Furár R. (Kerekes S.), Bakró G., Bozsó L. (Mojzsis M.), Varga I. (Kiri M.), Styecz M., Deli L., Sindel R. (Bány II B.)
Vezetőedző: ifj. Somogyi János

Gólszerzők: Sebestyén M. 6′, Szabó Z. 61′, Milek B. 82′ (büntetőből), Ökrös D. 86′ illetve Zima D. 27′, 78′, 87′, Bozsó L. 39′, Furár R. 53′, 71′

Kiállítva: Hegedűs N. 64′


A Békés Megyei Kupa lebonyolításáról érdemes tudni, hogy ez a sorozat a kvalifikációs előszobája a jövő évi Magyar Kupa sorozatnak. Mivel a következő szezonra a megyéből három csapat jogosult a Magyar Kupa főtáblájára való kerülésre, ezért a döntő részt vevőin kívül, az elődöntők vesztesei számára bronzmérkőzést rendeznek, így a kupa harmadik helyezettje is részt vehet majd a küzdelmekben.

A megyei kupa negyeddöntőinek sorsolását hétfőn rendezik a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség Igazgatóságán.

A legjobb 8 közé jutott csapatok: Jamina SE, Mezőkovácsháza TE, Orosházi MTK-ULE 1913, Nagyszénás SE, Szeghalmi FC, Gyulai FC-Termál, Csabacsűdi GYLSE, Szarvasi FC 1905

Szarvas Fc 1905 Facebook