Sztojka triplával mutatkozott be az OMTK ellen

  • 2022.10.19.
Az első fordulóban a frissen feljutott, Orosházi MTK-ULE csapatával mérkőztünk meg hazai környezetben. A hetek óta tartó hőség egy fokkal visszavett szombatra, így elviselhető melegben, szép számú nézősereg előtt indulhatott útjára a labda. Esélyeknek megfelelően kezdődött a meccs, előbb Kriska középre fejelése nem talált embert középen a 2. percben, majd Viszkok centerezése csúszott el a lábak alatt négy perc múlva.


A 8. percben egy lepattanó labda Sztojka elé került, aki nem sokat teketóriázott, jobbal 15 méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtt 1-0.
Két perc múlva egy szabadrúgást követően Kasza csúsztatott 9 méterről a felső lécre, a kipattanót védőinknek sikerült eltakarítani a kapunk előteréből. A 18. percben Piti adott remek labdát Farkasnak, aki 7 méterről, kapásból célozta meg Tóth kapuját, de lövése kapu fölé szállt. A 20 percben Kriska beadásáról késett le középen Piti.
A lehetőségeket gól követte a 26. percben, igaz itt nem guruló labdát kellett eltalálni, ugyanis szabadrúgást végezhettünk el, a 21 méterre letett labdának Sztojka futott neki, majd jobbal mesterien csavart a kapu bal oldalába. 2-0.
A 34. percben Kiri harcolt meg egy labdáért az alapvonalnál, visszagurítását pedig Piti lőtte kapura, de a labda a bal kapufáról kifele pattant. A 38. percben Sztojka begurítását középen Zima szerette volna kapuba juttatni, de nem koronázta siker a próbálkozását. A félidő végére feléledő vendégek Mazán révén jutottak el helyzetig a 40. percben, de Lévai kapu fölé ütötte a lövést, így a pihenőre megmaradt a két gólos vezetésünk.
A fordulás után nem sok idő kellett Sztojkának az újabb helyzethez, de az 53. percben egy szóló után kapu mellé gurított. Az ezt követő percekben sajnos nem a labda játszotta a főszerepet, ugyanis a vendégek játékosát, Szabó Áront kellett letámogatni a pályáról, miután láthatóan légzési nehézséggel küzdött. A pórul járt játékoshoz hamarosan a mentők is kiérkeztek, akik az öltözőben stabilizálták az állapotát. A nehéz percek után a 68. percben Kriska ívelt át a hosszú oldalon érkező Farkashoz, aki kapásból a léc fölé lőtt. A 70. percben Sindel lövése a kapufa érintésével hagyta el a játékteret.
A 72. percben Sztojka tette fel a koronát a teljesítményére, amikor Farkas beadása után, 4 méterről lőtt a kapu jobb oldalába, mesterhármas. 3-0.
A 81. percben Sindel lövését fogta vetődve Lévai.
A 83. percben sikerült szépíteniük a vendégeknek, ekkor Fejes adott be jobbról, a középen érkező Simon pedig közelről fejelt a kapunkba. 3-1.
Összegezve a látottakat elmondhatjuk, hogy az első félidőben szinte végig uraltuk a a játékot, magabiztosak voltunk, vendégeink nem találtak fogást rajtunk. A második játékrész elején még nem volt változás, de miután megszereztük a harmadik gólunkat és eldőlt a találkozó, erőteljesen takarék üzemmódra kapcsoltunk, viszont erre magyarázat lehet, hogy már a szerdai kupacsatára tartalékoltunk, így az orosházi fiatalok is meg-meg mutathatták tudásukat. Mindent összevetve, egy közepes színvonalú találkozón sikerült megszerezni a fontos győzelmet, amit egy parádés egyéni teljesítmény tett teljessé. Jövő héten a másik újonccsapathoz, Nagyszénásra látogatunk, bízva a jó kezdés folytatásában.
Jók: Kriska, Kiri, Sztojka (a mezőny legjobbja)

Szarvasi FC 1905 – Orosházi MTK-ULE 1913   3-1
Szarvas, Erzsébet liget – 400 néző. Játékvezető: Zahorán János (Petrovszki Gy., Tóth I.)

Szarvas: Lévai B. – Viszkok D. (Kukovecz D.), Takács J., Szikora M., Kiri B., Bakró G. (Körösfalvi K.), Zima D., Kriska N., Farkas N., Piti L. (Magyar M.), Sztojka Á.
Vezetőedző: Rétes Pál

Orosháza: Tóth K. – Varga P. (Sajti B.), Futaki K., Szabó Á. (Tóth L.), Kasza I. (Fejes F.), Fehér B. (Harmati A.), Simon R., Mazán N., Szabó N., Sindel R., Németh G.
Vezetőedző: Buza Barnabás

Gólszerzők: Sztojka Á. 8′, 26′, 72′ illetve Simon R. 83′

Edzői nyilatkozatok:

Rétes Pál: – A sok kidolgozott lehetőség mellett sajnos sok hibát is elkövettünk.

Buza Barna: – A sok hiányzónkat sajnos nem bírtuk el. Voltak biztató jelek, főleg az utolsó negyedórában, de ehhez az osztályhoz még sokat kell dolgoznunk.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Fotók: Babák Zoltán (newjsag.hu)
Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook