Tíz perc alatt eldöntöttük a továbbjutás kérdését Kecelen

  • 2023.08.07.

A Magyar Kupa 1. fordulójában a Bács Kiskun Vármegyei Kecelen lépett pályára csapatunk szombaton délután. A vendéglátóink csapatunkhoz hasonlóan a Megyei Kupa fináléjának veszteseként szereztek jogot az országos főtáblán való indulásra. A házigazdák az előző idényben a Bács Kiskun Vármegyei I. osztályú bajnokság 12. helyén zártak a 14 csapatos mezőnyben, ezért a nyáron többen távoztak és 7 új játékos is érkezett a keretükbe.

A mérkőzés borús, esős időben kezdődött, ahol csapatunk rögtön magához ragadta a kezdeményezést.

3. perc: Zahorán a bal szélről ívelt középre, a labdája remekül helyzetbe találta középen Pilán Richárdot, aki átvette, majd a kapuba gurította a labdát. 0-1.
7. perc: Magyar kapott labdát a jobb szélen, amelyet élesen tett középre és az érkező Furár megszerezte csapatunk második gólját. 0-2.
11. perc: Ezúttal Barna Viktortól kapott remek labdát Furár, aki ezúttal is a hálóba lőtt. 0-3.
19. perc: Furár labdája középen Bányt találta meg, aki elsőre nem tudta a kapuba továbbítani a játékszert, de előtte maradt a labda és másodjára meg a gólvonalon túlra jutatta a labdát. 0-4.
A hazaiak a 20. perc tájékán jutottak el a kapunking de Köteles védeni tudott, nem sokkal pedig egy lesgóllal jelezték, hogy ők is a pályán vannak.
30. perc: Torma a baloldalon egy jó csellel Magyar csapta be, majd nagy gólt ragasztotta a bal felsőbe. 1-4.

46. perc: Torma Barnabást csak szabálytalanul tudtuk megállítani a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Bányai János végezte el, akinek a jobb alsó sarokba tartó lövését Köteles hárította.
55. perc: A keceliek adták el a labdát, amely Czvalinga elé került, a lövése még a kapust ugyan érintette, de a labda a hálóba került. 1-5.
58. perc: Bány kapott remek labdát Polonszkitól, amelyet a kapus felett átemelve, jutatott a gólvonalon túlra. 1-6.
90. perc: A csereként beállt Simon került gólhelyzetbe, aki góljával beállította a végeredményt. 1-7.

Összegezve a látottakat, a kecelieket sikerült megleptünk a mérkőzés elején a gyors letámadásainkkal és mivel a gólhelyzeteinket jól értékesítettük így hamar eldöntöttük a mérkőzés végkimenetelét. Örömteli volt látni, hogy a szarvasi szurkolóktól volt hangos a keceli sporttelep. Várhatjuk a második forduló sorsolátát. Csapatunk legközelebb, immár bajnoki mérkőzésen a hétvégén Békéscsabán szombaton 11 órától a Jamina otthonába lép pályára.

Kecel FC – Szarvasi FC ’1905’ 1-7 (1-4)
Kecel, Sporttelep – 100 néző. Játékvezető: Bartucz Tamás (Juhász Sz., Kiss O.)

Kecel: Sziráki Armand – Vata Z. (Nagy M.), Bányai J., Killer M., Gavula-Recte-Mikula L., Patai G., Králik B. (Fenyvesi K.), Kámán B., Bödő D., Torma B., Kóbor Cs. (Sajdik Á.)
Játékosedző: Vata Zoltán

A Kecel FC csapata (Fotó: vira.hu)

Szarvas: Köteles A. – Magyar M. (Polonszki P.), Palik Gy., Pilán M., Zahorán B., Pilán R. (Simon R.), Zima D., Furár R., Czvalinga M. (Kovács Zs.), Bány B., Barna V. (Deli L.)
Vezetőedző: Sajben Gábor

A Szarvasi FC 1905 csapata (Fotó: vira.hu)

Gólszerzők: Torma B. 30’ illetve Pilán R. 3’, Furár R. 7’, 11’, Bány B. 19’, 58’, Czvalinga M. 55’, Simon R: 90’

Értékelések:

Vata Zoltán, a Kecel FC játékosedzője: – Arra készültünk, hogy egy nagyon nehéz mérkőzésünk lesz, mert az előzetes információink szerint a szarvasiak évek óta egységes kerettel dolgoznak, tavaly a harmadik helyen voltak a bajnokságukban és most a nyári felkészülés során az előző szezonban bajnok kiskunfélegyháziakat 3-0ára győzték le. Számítottunk arra, hogy már a találkozó elején letámadnak és gyors, technikás támadóik vannak, de sajnos nagy segítséget nyújtottunk ellenfelünknek a góljaikban egyéni hibáinkkal. A találkozó elején az óriási hibáink miatt bekapott négy gól eldöntötte a mérkőzés kimenetelét. Mindezek mellett a második félidőben a büntetőnél még volt reményünk, hogy visszajöjjünk a mérkőzésbe, de nem tudtunk élni a lehetőséggel. Meg kell említenem, hogy a nyár során jelentősen kicserélődött a játékoskeret és idő kell, hogy megtaláljuk mindenki helyét és összeszokjunk. Messzemenő következtetéseket ebből a nagy arányú vereségből úgy gondolom, hogy nem szükséges levonnunk, de a következő héten mindenképpen megbeszéljük majd az öltözőben a továbbiakat.

Sajben Gábor, a Szarvasi FC 1905 edzője: – A csapat a tavalyi teljesítményével érdemelte ki, hogy a kupa főtábláján játszhattunk. Kaphattunk volna erősebb ellenfelet is a sorsolás által, de bármelyik országban egy kupamérkőzés megnyerése sosem egyszerű feladat. Elég sok ellenfelet megleptünk volna ezzel a kiváló kezdéssel. Nagyon jó felfogásban, nagy tempóval száguldoztak a játékosaim az első húsz percben és szebbnél szebb gólokat lőttünk. Törvényszerű volt, hogy ezt nem lehet egy egész meccs folyamán fenntartani, de sokkal nyugodtabban kellett volna játszanunk ezután. A második félidőben a cserék beállása után is tetszetősen játszottunk, ami újabb gólokban mutatkozott meg. Kíváncsian várjuk a sorsolást az augusztus végi újabb forduló kapcsán. Az igazi erőpróbák jövő héttől kezdődnek a bajnokságban, de szeretnénk még a kupában is tovább jeleskedni. Elégedett vagyok a srácokkal, ahogy az egész felkészülés alatt is dolgoztak. Bízom benne, hogy ez a győzelem még jobban összekovácsolja az amúgy is kiváló társaságot és lendületet ad a folytatáshoz. A bajnoki rajton is szeretnénk jól teljesíteni, ezért készülünk gőzerővel a Jamina ellen a héten.

Bány Bence, a Szarvasi FC 1905 csapatkapitánya: – Először is megszeretnénk köszönni az összes szurkolónak, aki elkísért minket Kecelre és végig szurkolták a mérkőzést! Mint mindig most is azt fogom mondani, hogy az összes mérkőzésen nagyon nagy szükségünk van rájuk hiszen nekünk ők a tizenkettedik játékosok. Parádésan kezdtük a mérkőzést hiszen már egyből az elején sikerült megszereznünk a vezetést és szerencsére a továbbiakban sem engedtünk le. A második félidő elejére egy kicsit az öltözőben maradtunk, de viszont utána sikerült növelnünk a góljainknak a számát és sikerült megnyernünk ezt a nagyon fontos mérkőzést. Izgatottan várjuk sorsolást. Egy nagyon jó alapozáson vagyunk túl, ahol mindenki beleállt a munkába és már nagyon vártuk ezt a mérkőzést. Még egyszer szeretném megköszönni a szurkolóknak a támogatást és ígérem egy nagyon jó és izgalmas szezon elé fogunk nézni! A Keceli csapatnak sok sikert kívánok a bajnokságbán. Hajrá Szarvasi FC!

Kecelről Legény Tamás tudósított

Szarvas Fc 1905 Facebook