• 2022.10.19.

A Szarvasi FC immár kilencedik alkalommal rendezte meg minden utánpótlás korosztályú csapatai számára a hazai rendezésű teremlabdarúgó tornáit. A sorozat harmadik tornájaként az U-11 korosztály (2006-2007) 9 csapattal mutatkozott be a mai napon. Eredetileg tíz csapat jelentkezett, de az utolsó pillanatban az influenza járvány miatt egy megtizedelt induló visszalépett a tornától…….

Eddig majdnem a szokásos rend szerint folytatódik a tudósítás, de innen kezdve minden borult a havazás, ebből adódó késések és aznapi tornalemondások miatt. A kezdeti bizonytalanság és telefonos létszámellenőrzés után fixálódott a végül résztvevő hét csapat kiléte és várható érkezése. Ennek figyelembe vételével készült el a rögtönzött új sorsolás, lebonyolítás, és 9 órakor indult a torna is. Hogy az eseményeket színezzük, a második mérkőzésen megszólalt a tűzjelző rendszer is (téves riasztás, beázás miatt), melyet a katasztrófavédelem kivonulása követett. Bíztunk benne a nehezén már túlvagyunk, ezután csak a focival kell foglalkoznunk.

Csapatok:
– Békéscsaba UFC
– Békéscsaba 1912 Előre SE
– Gyomaendrődi GYLE
– Szanda Focisuli SE (Szolnok)
– Lurkó Focimánia FK (Szolnok)
– Békéscsabai NLSC (leánycsapat)
– Szarvasi FC

Játékosaink: Kiss Ákos, Cziglédszy Barnabás, Fazekas Bence, Bogdán Péter, Teremi Samu, Szántosi Dávid, Hortobágyi Bálint, Rumi István, Sass Péter, Makai Gergő, Lázár Benjámin
Edző: Truczka Tamás

P1240249

Lebonyolítás:
A hét csapat körmérkőzést játszva (csapatonként 6 meccs) dönti el a helyezések sorsát.
Játékidő: 1×17 perc

Eredmények: 

Békéscsaba 1912 Előre – Békéscsaba UFC 0 – 1
Gyomaendrődi GYLE – Békéscsabai NLSC 4 – 0

Szarvasi FC – Szanda Focisuli SE 1 – 2
Szarvasi gólszerő: Makai Gergő

Lurkó Focimánia FK – Békéscsaba 1912 Előre SE 1 – 1
Békéscsaba UFC – Gyomaendrődi GYLE 0 – 1

Békéscsabai NLSC – Szarvasi FC 0 – 2
Gólszerzők: Fazekas Bence, Rumi István

Lurkó Focimánia FK – Szanda Focisuli SE 0 – 2
Békéscsaba UFC – Békéscsabai NLSC 0 – 0
Gyomaendrődi GYLE – Békéscsaba 1912 Előre SE 3 – 0

Szarvasi FC – Lurkó Focimánia FK 1 – 0
Gólszerző: Rumi István

Szanda Focisuli SE – Békéscsabai NLSC 4 – 0
Békéscsaba UFC – Lurkó Focimánia FK 0 – 1

Szarvasi FC – Békéscsaba 1912 Előre SE 1 – 1
Szarvasi gólszerző: Cziglédszky Barnabás

Gyomaendrődi GYLE – Szanda Focisuli SE 0 – 4
Békéscsabai NLSC – Lurkó Focimánia FK 0 – 0

Békéscsaba UFC – Szarvasi FC 2 – 2
Szarvasi gólszerzők: Bogdán Péter, Szántosi Dávid

Békéscsaba 1912 Előre SE – Szanda Focisuli SE 3 – 1
Gyomaendrődi GYLE – Lurkó Focimánia FK 5 – 2
Békéscsaba 1912 Előre SE – Békéscsabai NLSC 4 – 1

Szarvasi FC – Gyomaendrődi GYLE 2 – 3
Szarvasi gólszerző: Makai Gergő (2)

Békéscsaba UFC – Szanda Focisuli SE 1 – 0

P1240258

 Végeredmény:

1. Gyomaendrődi GYLE – 15 p
2. Szanda Focisuli SE – 12 p
3. Szarvasi FC – 8 p (9-8) büntetőrúgásokkal
4. Békéscsaba 1912 Előre SE – 8 p (9-8)
5. Békéscsaba UFC – 8 p (4-4)
6. Lurkó Focimánia FK – 5 p
7. Békéscsabai NLSC – 2 p

Különdíjak:

  • Legjobb mezőnyjátékos: Őz Hunor (Szanda Focisuli SE)
  • Gólkirály: Kis Zalán (Gyomaendrődi GYLE)
  • Legjobb kapus: Lehoczki Bendegúz (Békéscsaba UFC)
  • Különdíj: Nagy Máté (Békéscsaba 1912 Előre SE)
  • Legjobb hazai játékos Kiss Ákos
P1240283
A képekre kattintva galéria nyílik!

Összességében minden kezdeti nehézség ellenére a megérkezett hét csapat nagyon jó tornát produkált sok szoros mérkőzés mellett, egészen az utolsó mérkőzésig nem dőltek el a helyezések, így végig izgalmas, és tétre menő volt a vetélkedés.

Ennél rosszabb tornánk sose legyen, de lehet hogy sokat kívánunk………

Hazai szempontbók értékelve a tornán nyújtott teljesítményünk (edzői kifejezéssel élve) „igen harmatos” volt. Kevés olyan tudatos játékelem került elő, melyet ez a (egyébként igen jó) gárda évek óta tanul, gyakorol, és nagyon sokszor sikeresen alkalmaz a labdarúgás című játékban. Kevés volt az elképzelés és szenvedély, annál több az egyéni hiba. Hat meccsből 2-2 győzelem és döntetlen így is hozható volt a változó erősségű ellenfelekkel szemben. A 3-4. helyért abszolút pont-gólarány-rúgott gól egyenlőséget csak büntetőrúgásokkal lehetett eldönteni, aminél a szerencse Nekünk kedvezett, így csíptük meg a bronzérmet. Talán a sors kompenzált egy kicsit, mert legtöbbször kimondottan jó játék mellett nem felénk fordul.

Összességében örüljünk a 3. helyezésnek, szerencsénk is volt, de ezért részben meg is dolgoztunk az általános indiszponáltság ellenére.

Hajrá Fiúk ! Hajrá SZARVAS !!!

Szarvas Fc 1905 Facebook