U16: A „szokásos” recept alapján győztünk Vésztőn

  • 2022.10.19.

Az 5. fordulóban a Vésztő U16-os csapatához látogattunk. Hasonló volt a koreográfia, mint az előző találkozóinkon ezen a mérkőzésen is hamar sikerült megnyugtató előnyt szereznünk. Sajnos a játékunkon nem volt észrevehető ez, mert kissé körülményesen és pontatlanul játszottunk. Ettől függetlenül az első játékrészben eldőlt a mérkőzés kimenetele.

A második félidőben már pontosabban játszottunk, így tovább gyarapítottuk a góljaink számát. És megérdemelt győzelmet értünk el a sportszerű hazai csapat ellen.

Vésztői SE – Szarvasi FC 2-11 (1-5)
Vésztő, Sportpálya. Játékvezető: Krisán János (Kovács A.)

Vésztő: Szabó I. – Berke J., Pákozdi A. (Márki-Kira B.), Burai Gy. (Sánta Z.), Keresztesi M., Juhász A. (Torzsa L.), Lévai T. (Kovács A.), Kurucz J., Tóth I., Lovas Z. (Juhász K.), Hegyközi F.
Technikai vezető: Fazekas József

Szarvas: Bátori M. (Fábri M.) – Lénárt Zs. (Truczka Á.), Sztancsik M. (Romhányi D.), Lénárt F. (Rumi I.), Csomos K. (Bátori D.), Korbely P., Kerekes S., Benyó M. (Borbély M.), Bakró J., Rafaj M., Szopka B. (Pósa L.)
Utánpótlás vezetőedző: Sonkoly Lajos

Gólszerzők: Lévai T. 27′, Juhász A. 67′ illetve Korbely P. 7′, 88′, Kerekes S. 10′, 20′, 89′, Benyó M. 17′, 35′, Lénárt F. 47′, 55′, Borbély M. 69′, Truczka Á. 83′

Sonkoly Lajos: – Akadozott a játékunk, de a kapu előtti határozottságunknak köszönhetően magabiztos győzelmet arattunk.

A következő fordulóban október 18-án pénteken az Atletico Békéscsaba otthonában lépünk pályára.

Szarvas Fc 1905 Facebook