U16: Hátrányból arattunk fölényes győzelmet Vésztőn

  • 2022.10.19.

Kissé tartalékosan léptünk pályára, viszont ez a mérkőzés nagy részében nem látszott meg a csapat játékán. Álmosan kezdtük a mérkőzést, de a hazai gól felébresztette a csapatot és már az első félidőben meggyőző előnyre tettünk szert. A második félidőben már csak a gólkülönbség volt kérdéses, de mivel ebben a periódusban már jobban játszottunk, meggyőző győzelem lett a vége.

Vésztői SE – Szarvasi FC ‘1905’ 2-15 (1-4)
Vésztő, Városi Sporttelep. Játékvezető: Petrovszki György

Vésztő: Rózsa Cs. (Juhász Sz.) – Burai Gy., Szabó I., Pákozdi A., Kremniczki D., Kovács A., Lévai Zs., Juhász G., Lakatos Zs., Csóti B., Tóth I.

Szarvas: Kugyela K. – Molnár E., Sztancsik M., Lénárt F., Korbely P., Moleri R., Bódi M. (Truczka Á.), Bogdán B. (Bakró J.), Pósa L. (Lénárt Zs.), Pecnyik G., Kerekes S.
Utánpótlás edző: Sechna Gábor

Gólszerzők: Lakatos Zs. 18′, 85′ illetve Moleri R. 24′, 70′, 87′, Bogdán B. 26′, 40′, Lénárt F. 34′, 62′, 77′, Bakró J. 65′, 67′, 80′, Kerekes S. 68′, Truczka Á. 83′, Pecnyik G. 84′, Molnár E. 89′

Sechna Gábor: – Győzelmünk értékét növeli, hogy csak helyenként jó játékkal, és három kezdőjátékos hiányában értük el. Gratulálok mindenkinek!

A következő fordulóban hazai környezetben április 27-én szombaton 10 órától a Békési FC-t fogadjuk.

Szarvas Fc 1905 Facebook