U19: Döntetlen a megyei ifi kupa második fordulójában

  • 2022.10.19.

A békés megyei IFI kupa 2. csoportmérkőzésére került sor vasárnap Kondoroson, ahol a hazaiak vereséggel a vendégek győzelemmel kezdték a sorozatot.

A mérkőzést jól kezdtük, egy teljesen jogos büntetőt Varga I. értékesített a 7. percben, de negyed óra elteltével egy felesleges kapunk előtti szabálytalanságért megítélt (kitűnő) szabadrúgásból a Kondoros egyenlített. Enyhe mezőfölényben játszva Farkas N. újra vezetéshez juttatta csapatunkat (2-1), mely a félidei eredményt is jelentette.

A szél közben majdnem viharos erősségűre változott, de ez a tempót nem emelte, erős mezőnymunka fojt mindkét csapatnál. Részünkről több helyzetet is kihagyva törvényszerűen egyenlítettek a házigazdák (2-2), és ezek után több gól nem esett.

Összességében kicsit közelebb álltunk a győzelemhez, de a döntetlen a mérkőzés képe alapján igazságos volt.

Kondorosi TE – Szarvasi FC 2-2 (1-2)
Kondoros, Sporttelep. Játékvezető: Boda László

Kondoros: Magony G. (Gritta K.) – Bákai B., Rafaj P., Szebegyinszki B., Szigeti M., Takács M., Kohut D., Paluska P., Menárik I., Menárik N. (Bákai A.), Varga E.
Vezetőedző: Janis János

Szarvas: Rohony M. – Bankó I., Domján B., Magyar M., Varga I., Csasztvan L. (Pásztor M.), Szín Á. (Kiri M.), Uhljar G. (Szijártó M.), Farkas N. (Gyurik D.), Pecznik P., Szebegyinszki R.
Utánpótlás edző: Závoda Gábor

Gólszerzők: Rafaj P. 22′, Takács M. 62′ illetve Varga I. 7′, Farkas N. 27′

A képre kattintva galéria nyílik!
Szarvas Fc 1905 Facebook