U19: Győzelem a Körösladány ellen

  • 2022.10.19.

Az elmúlt hetek gyenge eredményei után következett a mai hazai mérkőzésünk, melynek nem sok biztató előjele volt a még érvényben lévő eltiltások és sérültek miatt.

A pályára egy kényszerből alaposan felforgatott csapat futott ki, de ennek ellenére a 10. perceben megszereztük a vezetést. Sajnos az általános gyenge játék mellett a több kihagyott helyzet törvényszerűleg megbosszulta magát, Ladányiak egyenlítetek. A félidőre újra egy gólos vezetést szereztünk (2-1), de ehhez kellett a szintén szenvedő ellenfelünk teljesítménye is.

A második játékrész első felében vezetésünket újabb két góllal magabiztosabbá tettük, a csereként pályára lépő, lelkesen játszó serdülő korú játékosaink az elfáradó ellenfelünknek megadták a kegyelemdöfést újabb négy góllal, a vége (8-1).

A lényeg a három pont, következik jövő héten a Kondoros, kupamérkőzésen, megpróbálunk törleszteni a bajnoki kudarcért.
Hajrá Fiúk ! Hajrá Szarvas !

Szarvasi FC – Körösladányi MSK 8-1 (2-1)
Szarvas, Erzsébet liget. Játékvezető: Telek András (Csukás B., Zsótér R.)

Szarvas: Rohony M. – Bankó I. (Lázár D.), Szín Á., Domján B. (Takó L.), Gyurik D. (Tóth D.), Borbély D. (Fazekas L.), Körösfalvi K. (Seres Á.), Magyar M. (Szijártó M.), Uhljar G., Szebegyinszki R., Kiri M. (Pászor M.)
Utánpótlás edző: Závoda Gábor

Körösladány: Vass K. – Szabó M. (Mravik M.), Zsömbörgi M., Kajári A. (Szántó D.), Pekker L., Egeresi L. (Szobavári M.), Szántó Cs., Tasi R., Mező D., Kántor M., Matei E.

Gólszerzők: Bankó I. 10′, 71′, Magyar M. 30′, Szín Á. 54′, 89′, Pásztor M. 73′, Tóth D. 76′, Lázár D. 83′ illetve Zsömbörgi M. 21′

A galéria eléréséhez kattintson a képre!
Szarvas Fc 1905 Facebook