U19: Három gólos előny is kevésnek bizonyult

  • 2022.10.19.

Következő hazai bajnoki mérkőzésünkön volt mit kijavítani a nagyon gyengén sikerült Kondorosi kirándulás után.

Komolyan kellett venni az eddig  jó játékot produkáló Nagyszénási csapatot, de ha Ők következtek, Őket kell megverni hogy ne szakadjunk le a tabella előkelőbb felétől.
Fiainkat fűtötte a bizonyítási vágy, és a legjobb formájukat és tudásukat mutatva lehengerlő, magabiztos játékkal a 14. percben már 3-0 arányban vezettünk.
A látottak alapján nem volt kétséges a három pont sorsa, de…

Eddig lehetett érdemben a játékról írni, de szépen lassan rátelepedett a mérkőzésre Bakos sporttárs, akit pechünkre mai napon ide sorsoltak játékot vezetni (hogy Ő hogy értékeli ténykedését, magával számoljon el…). A deklaráltan férfias, kemény játékot megengedő spori, a két csapatot nem azonosan megítélő (és asszisztenseit többször felülbíráló) döntései, kezdtek megágyazni a későbbi indulatoknak, és a szakmailag is komolytalan végkifejletnek.

Az ellenfelünk jól kihasználta a helyzetet és helyzeteit, de a félidőre még 3-2 arányú vezetéssel fordultunk.
A második félidő és mérkőzés végeredményét összegezve mindent elmond:
– 4-3 arányú vendég győzelem
– 3 perc alatt 3 kiállított hazai játékos (minden esemény az ellenfél térfelén történt, végig támadtunk az egyenlítésért, győzelemért), + 2 további sárga
– összességében 3 általunk szerzett (és meg nem adott) „lesgól”
– ellenfelünknél összesen 2 sárga lap

Ez az összességében szürreális adatsor mindent elmond, és semmit, de ez van.
Sokszor mondják a sportág körül mozgó hozzáértő emberek, könnyebb a játékvezetőt hibáztatni és ez „divatos” dolog, de erről a mérkőzésről, és dilettáns ténykedéséről hűen beszámolni nem lehetséges, ezt személyesen kellett látni-megtapasztalni, bár nem erre vágytunk.

Ezen a napon a jó játékerőt képviselő ellenfelüket le tudtuk volna győzni, de a mérkőzést moderálni hivatott „fölénk magasodó”, hatalmával? (visza)élő embert nem. Várjuk a Fegyelmi Bizottság ítéleteit, és sérültjeink gyógyulását, és készülünk a következő mérkőzésünkre.

Hajrá Fiúk ! hajrá Szarvas !!!!

A képre kattintva galéria nyílik!


Szarvasi FC – Nagyszénás SE 3-4 (3-2)

Szarvas, Erzsébet liget. Játékvezető: Bakos József (Kató B., Vincze Gy.)

Szarvas: Rohony M. – Zima D. (Viszkok D.), Domján B., Gyurik D. (Fazekas L.), Borbély D. (Pecznik P.), Magyar M. (Szijártó M.), Szebegyinszki R., Varga I., Csasztvan L., Kukovecz D., Szappanos Á.
Vezetőedző: Závoda Gábor

Nagyszénás: Hajdú T. – Zábrák Z., Tari F., Závogyán B., Viszkok S., Hegedűs B. (Árgyelán B.), Szilasi G., Oláh A. (Plesovszki M.), Liska T., Márk Á., Balázs M.

Gólszerzők: Zima D. 1′, Varga I. 4′, 14′ illetve Hegedűs B. 34′, 52′, Oláh A. 36′, Závogyán B. 77′

Kiállítva: Varga I. 86′, Pecznik P. 87′, Csasztvan L. 88′

Szarvas Fc 1905 Facebook