U19: Ismét győzelem Jamina ellen

  • 2022.10.19.

A márciusról a rossz időjárás miatt elhalasztott 15. forduló Suarvasi FC- Jamina SE mérkőzésen bíztunk a múlt heti siker folytatásában. Ehhez képest már a 4. percben egy szerencsétlen, megpattanó labdából gólt kaptunk 0-1.
Szerencsére mindez nem törte meg a gárdát, és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, és a 25. percben egy mintaszerű akció végén Varga i. gyönyörűen gurította a labdát a hosszúba 1-1.
Voltak további helyzeteink, egy meg nem adott egyértelmű büntető, hatalmas kapufa, de a félidei eredmény nem változott.

A második játékrész elején egy komplett „elbambulás” után ismét a Jamina vezetett 1-2.
Szerencsére a csapat továbbra is támadott, próbálkozott és nem adata fel, melynek eredményeképp Varga I. egyenlített (2-2), majd bő öt perc múlva Pásztor M. egy szemfüles találattal megszerezte a vezetést 3-2.

Sajnos a sporik nem elég határozottan jártak el a teljesen felesleges szabálytalanságok vonatkozásában, így a vendégek némely megmozdulása „beárnyékolta” a további történéseket, de szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúsztuk. Az utolsó előtti percben Varga I. mesterhármast elérve, biztosította be győzelmünket 4-2.

Ezen a mérkőzésen mely közepes színvonalú volt, csapatunk egysége és tartása billentette felénk a mérleg nyelvét, tejesen megérdemelve.
Gratulálunk a csapatnak.

Szarvasi FC – Jamina SE 4-2 (1-1)
Szarvas, Erzsébet liget. Játékvezető: Gyuga Zsolt (Zacsok I., Tóth G.)

Szarvas: Rohony M. – Styecz D. (Tóth D.), Pásztor M. (Gyurik D.), Domján B., Borbély D., Uhljar G., Varga I., Csasztvan L., Szappanos Á. (Fazekas L.), Szebegyinszki R., Bákai B. (Hrncsjár P.)
Utánpótlás edző: Závoda Gábor

Jamina: Zelenyánszki A. – Urbán B., Bencsik P., Gál F. (Zubor M.), Lukács L., Leszkó A. (Bohus P.), Csjáki L., Salamun B. (Molnár A.), Sebők M., Szudár Cs., Zelenyánszki K.
Vezetőedző: Nyúl Gábor

Gólszerző: Varga I. 13′, 71′, 89′, Pásztor M. 77′ illetve Leszkó A. 4′, Csjáki L. 52′

Szarvas Fc 1905 Facebook