U19: Nem sikerült a döntőbe jutás

  • 2022.10.19.

A hétközi Ifi-kupa (U-19) elődöntőjében az elit bajnokságot veretlenül vezető Mezőhegyes ellen kellet bizonyítani csapatunknak. Ez részben sikerült, részben nem.
A meccset elvesztettük, de döntően fel tudtuk venni a versenyt a jelenlegi legjobb korosztályos csapattal.

A mérkőzés eleje jól indult, a vendég kapus bizonytalanságát kihasználva, egy szemfüles góllal Szebegyinszki Robin vezetést szerzett a 10. percben. 1-0

Ezt követően a félidő közepéig pariban voltunk az ellenféllel, de a  félidő közepe után, Ők diktálták a tempót, gyors, határozott, néha a durvaság határát súroló játékukkal, és előbb egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték (1-2).

Sajnos ma csak az erős közepes szintet tudtuk hozni játékunkban és ez kevésnek bizonyult. Hiányoztak a kiemelkedő egyéni teljesítmények, viszont néhányan csak gyengébb formájukat mutatták. A második játékrészben a harmadik vendéggóllal kialakult a végeredmény (1-3).

Voltak lehetőségeink, helyzeteink, mellyel nem tudtunk élni, de az ellenfelünknek legalább dupla ennyi volt. A mai nap, aktuális (jól játszó) ellenfelünkkel szemben ez kevésnek bizonyult.

Gratulálunk csapatunknak a legjobb négy közé jutásárt a kupa küzdelmekben.
Következik május 09. szerdán 17,00-tól Mezőberény elleni hazai bajnoki
mérkőzés, ahol van lehetőség javítani a mérlegünkön.
Hajrá Fiúk! Hajrá Szarvas!!!

Szarvasi FC – Mezőhegyesi SE 1-3 (1-2)
Szarvas, Erzsébet liget. Játékvezető: Telek András (Krisán J., Kovács K.)

Szarvas: Rohony M. – Uhljar G., Polonszki P., Domján B., Borbély D., Magyar M. (Gyurik D.), Szebegyinszki R. (Tóth D.), Bákai B., Varga I., Hrncsjár P. (Viszkok D.), Szappanos Á.
Utánpótlás edző: Závoda Gábor

Mezőhegyes: Varga P. (Fekete B.) – Lugasi M., Bojtos A. (Boros B.), Zsilák M. (Papp N.), Faragó Á., Papp B., Gazsi B. (Czene P.), Isaszegi M., Lugasi J., Veres M. (Papp M.), Balázs M. (Janesz P.)
Utánpótlás edző: Mákos Árpád

Gólszerzők: Szebegyinszki R. 10′ illetve Lugasi M. 31′, Zsilák M. 35′, Bojtos A. 56′

Szarvas Fc 1905 Facebook