U19: Nyolcat gurítottunk kezdésként

  • 2022.10.19.

Végre megint bajnoki mérkőzést játszhatunk, március 14-e óta erre vártunk. Az ifjúsági kvalifikációs bajnokság első fordulóján Gádoros csapatát fogadtuk vasárnap. Első perctől fogva megpróbáltuk irányítani a mérkőzést de az első időszakban sok technikai hibát vétettünk. Azért szép lassan belemelegedtünk és még a félidő előtt sikerült három gólt rúgni. Jók voltak a mélységi passzok, beindulások nagy zavarokat okoztak az ellenfélnek. A második játékrészben is teljesen uraltuk a mérkőzést. Csak rombolásra berendezkedet vendégek felívelgetését magabiztosan hárította a védelem. Jól forgattuk a játékot sűrűn sikerült a védelmük mögé kerülünk. Újabb gólokat lőve magabiztos győzelmet arattunk.

Szarvasi FC 1905 – Gádoros SE 8-0 (3-0)
Szarvas, Erzsébet liget. Játékvezető: Krisán János (Kis K.)

Szarvas: Rohony M. – Bencze B., Sztancsik M., Virág B., Bány B., Moleri R. (Pecnyik G.), Seres Á., Kerekes S. (Csomos K.), Lénárt F. (Korbely P.), Borbély M., (Fazekas L.), Molnár E.
Utánpótlás vezetőedző: Füredi János

Gádoros: Belanka H. (Sinóros-Szabó M.) – Papp M., Neszi Zs., Kuli M., Molnár G., Kovács T., Bárány F., Horváth M., Szijjártó D., Farkas K. (Nemes D.), Drimba D. (Vecsernyés Zs.)

Gólszerzők: Bány B. 19′, Kerekes S. 28′, Borbély M. 45′, 58′, Bencze B. 60′, Virág B. 63′, 77′, Csomos K. 89′

Folytatás augusztus 29-én szombaton 11 órától Szabadkígyóson.

Szarvas Fc 1905 Facebook