U19, U19 II.: Győzelem Szeghalmon!, Egy tucatnyival többet lőttünk mint a Békés

  • 2022.10.19.

U19 Kiemelt Megyei Bajnokság – 21. forduló:

Szeghalmon játszottuk a soron következő bajnoki mérkőzésünket. Előmérkőzést játszottunk a felnőtt csapat előtt.

A hirtelen jött meleg miatt egy kicsit visszafogottabbra sikerült az első félidő bár így is kontrolláltuk a játékot és magabiztos előnnyel mentünk szünetre.

Második félidőben egy butaság miatt létszám hátrányba kerültünk és rögtön gólt kaptunk. Sikerült hamar rendezni a sorainkat ami azt jelentette hogy sikerült újabb gólt lőni és ezzel elvettük a hazaiak kedvét. Végül is az eredményre nézve egy sima mérkőzés volt, de nem.

Szeghalmi FC – Szarvasi FC 1-4 (0-2)
Szeghalom, Városi Sportcsarnok és Sporttelep. Játékvezető: Benyovszki Zoltán (Petrovszki Gy., Kiss R.)

Szeghalom: Fazekas A. – Csikós L., Kasza Á., Seres D., Peczó K., László L., Barna G., Czigla F., Gajda T., Bihari M., Vágner A.

Szarvas: Rohony M. – Körösfalvi K. (Maginyecz M.), Viszkok D., Magyar M., Takó L., Gyurik D., Varga I., Borbély D., Kiri M., Szebegyiszki R., Szappanos Á. (Molnár E.)
Utánpótlás edző: Füredi János

Gólszerzők: Seres D. 66′ illetve Magyar M. 28′, Szebegyinszki R. 43′, Viszkok D. 87′, Kiri M. 90′

Kiállítva: Magyar M. 65′

Füredi János: Ezzel a győzelemmel már biztos hogy dobogón végez a csapat.

Csapatunk szerdán 17 órától Dévaványán a Békés Megyei Ifjúsági Kupa elődöntőjébe lép pályára, majd a bajnokság utolsó fordulójában június 2-án vasárnap 10 órától hazai környezetben szintén a bajnok Dévaványa együttese lesz az ellenfél.

U19 Megyei Területi Bajnokság, Északi csoport – 24. forduló:

Szarvasi FC 1905 II. – Békési FC 14-2 (7-2)
Szarvas, Erzsébet liget. Játékvezető: Rakonczás Zsolt (Zsótér R., Czirbuly M.)

Szarvas: Maginyecz M. (Kugyela K.) – Lázár D. (Moleri R.), Viszkok D., Pavlovics B., Takó L. (Zahorecz K.), Virág B., Varga I., Molnár E., Rohony M., Borbély D., Lénárt F. (Zahorecz S.)
Utánpótlás edző: Kondacs János

Békés: Marosi Sz. – Reszelő T., Végh F., Maltyinszki R. (Apáti-Nagy L.), Malatyinszki D., Szoboszlai R., Kis A., Szabó Z., Reszelő A., Adamik L. (Nagy N.), Szűcs V. (Reszelő P.)

Gólszerzők: Varga I. 2′, 7′, 20′, 26′, 34′, 41′, 49′, 60′, 63′, 85′, Borbély D. 29′, Zahorecz K. 53′, 74′, Viszkok D. 69′ illetve Reszelő T. 25′, 27′

A következő fordulóban június 2-án 11 órától Gádoroson lépnek pályára fiaink a területi bajnokságban.

Szarvas Fc 1905 Facebook