Újabb gól nélküli döntetlen hazai környezetben

  • 2023.05.09.

A 24. fordulóval folytatódott vármegyénk első osztályának pontvadászata, amelyben az Orosházi ULE csapatát fogadtuk. Mindkét csapat magabiztos győzelmet aratott hét közben a megyei kupa elődöntőjében, így értelem szerűen egymással vív meg majd a díszes serlegért május végén. Tehát önbizalom terén nem állt híján egyik gárda sem.

A kezdő sípszó elhangzása után azonnal kapujuk elé szegeztük a vendég csapatot, helyzetünk is akadt hamar, kecsegtető helyzetből szabadrúgásunk is, de amint kiszabadult az Orosháza a szorításból, azonnal tizenegyeshez jutott a 12. percben, amit Darida nagyvonalúan a felső lécre rúgott, így szerencsénkre nem kerültünk hátrányba. Ezt követően teljesen kiegyenlített küzdelmet láthattunk, apróbb lehetőségekkel, a félidő végéhez közeledve lassuló tempóval, de ez most nem járt együtt színvonal vesztéssel, élvezhető első félidőt láthattunk.

A folytatásban is hasonló mederben folyt a meccs, ugyan láthatóan törekedtek rá, de egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, már a középpályán kioltották egymás erejét a csapatok, próbáltak ugyan egy-egy kiugratással helyzetet teremteni de ezek nem sok sikert hoztak, bár egy ilyen akció után maradt ki részünkről a meccs helyzete a félidő közepe táján. A végjátékban fokozottan ügyeltek vendégeink arra, hogy a számukra értékes döntetlen állás ne romoljon, ezzel versenyben maradjanak a bajnokság megnyerésére. Mi már nem tudtunk egy lapáttal rátenni addigi teljesítményünkre, így be kellett érnünk egy bajnoki ponttal.

Összegezve a látottakat, ezen a napon a védelmek mindkét oldalon felülmúlták ellenfelük támadó szekcióját, kevés helyzetet, de annál nagyobb küzdelmet hozott a kilencven perc. A vendégek részéről kihagyott tizenegyes nem jött rosszul számunkra, ez meghagyta a hitünket a továbbiakban, hogy megszerezzük a győzelmet, de sajnos ezúttal sem sikerült gólt szereznünk, ami egy hasonló tudású csapat ellen talán megbocsájtható, az a tény viszont fájó, hogy utóbbi három hazai bajnoki meccsünkön csupán egyetlen gólt sikerült szereznünk. Az Orosházával a megyei kupa döntőjében hamarosan újra megmérkőzünk, azon a meccsen már nem lehet megosztozni a pontokon, ott csak egy maradhat talpon. Legközelebb a Szeghalom vendégei leszünk.

Szarvasi FC 1905 – Orosházi MTK-ULE ‘1913’ 0-0
Szarvas, Erzsébet liget – 300 néző. Játékvezető: Telek András (Belanka Zs., Petrovszki P.)

Szarvas: Köteles A. – Zima D., Polonszki P., Furár R., Magyar M., Pilán R:, Simon R., Pilán M. (Kovács Zs.), Deli L. (Styecz B.), Czvalinga M. (Kiri M.), Barna V.
Vezetőedző: Somogyi János

Orosháza: Bordás D. – Rau G., Szabó Ákos, Harangozó K., Darida Á., Szabó Áron, Miszlai L., Selmeczy K., Endrefalvi E., Gedó L., Papp M. (Fehér B.)
Vezetőedző: Buza Barnabás

Edzői nyilatkozatok:

Somogyi János: – Megye-egyes szinten kiváló mérkőzésen, remekül játszottunk. Higgadt megoldással nyerhettünk volna.

Buza Barnabás: – Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni. Mivel hetek óta szenvedünk, karcsú létszámunk miatt csak ennyit tudtunk elérni.

A találkozó videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Videó: Furár Adrienn

Szarvas Fc 1905 Facebook