A serdülő bajnokság 9. fordulójában a listavezető Berényi Gyermek FC ‘A csapatát fogadtuk az Erzsébet ligetben. Közeli emlékeink lehettek a vendégekről hiszen az elmúlt héten már találkoztuk velük a második…
A serdülő bajnokság 11., utolsó őszi fordulójában a Kondoros csapatát fogadtuk hazai környezetben. A Berényi Gyermek FC-től elszenvedett két vereség után mindenképpen javítani szerettek volna játékosaink. Szarvasi FC – Kondorosi…
A serdülő bajnokság hetedik fordulójában Szeghalmon léptünk pályára, ahol csapatunk a mérkőzés elején és végén szerzett gólokkal magabiztos győzelmet aratott. Szeghalmi FC – Szarvasi FC 1-5 (0-3) Szeghalom, Városi Sportcsarnok…
A serdülő bajnokságban a második fordulóból elhalasztott mérkőzésen lépett pályára csapatunk Mezőberényben. A két éllovas gárda közül ezúttal a hazaiak nagy arányú győzelmet arattuk csapatunk felett. Érdekesség, hogy a következő…
Serdülő csapatunk második mérkőzésén hiányzóik ellenére is magabiztosan győztek a Körösladány fiataljai ellen. Szarvasi FC – Körösladányi MSK 6-0 (5-0) Szarvas, Erzsébet liget. Játékvezető: Steigler Ádám Szarvas: Maginyecz M. (Huszka…
A hétvége a Kondoros-Szarvas labdarúgó vetélkedés jegyében telt minden korosztályunkban. Elsőként a serdülő csapatunk játszott péntek délután, és nyert 3-0 arányban. Kondorosi TE – Szarvasi FC 0-3 (0-1) Kondoros. Játékvezető:…
Poz | Csapat | LM | P |
---|---|---|---|
1 | Gyulai FC-Termál | 17 | 49 |
2 | Szarvasi Fc 1905 | 17 | 38 |
3 | Orosházi MTK-ULE 1913 | 17 | 33 |
4 | Békéscsaba 1912 Előre II. | 17 | 28 |
5 | Mezőhegyesi SE | 17 | 27 |
Játékos | Gólok |
---|---|
Furár Róbert | 10 |
Bány Bence | 5 |
Simon Róbert | 4 |
Barna Viktor | 3 |
Palik György | 2 |