A serdülő bajnokság 18. fordulójában Kondoroson vendégeskedett egyre jobb formába lendülő csapatunk, amely a szomszédvár otthonából el is hozta a három pontot. Kondorosi TE – Szarvasi FC 1-6 (0-3) Kondoros,…
Serdülő csapatunk a bajnokság 19. fordulójában a közvetlenül mögöttünk negyedik helyen álló Vésztő csapatát fogadta az Erzsébet ligetben. A mérkőzés végkimenetele egyértelműen megmutatja melyik a jobb csapat. Szarvasi FC –…
A Szarvasi FC immár tizedik alkalommal rendezte meg minden utánpótlás korosztályú csapatai számára a hazai rendezésű teremlabdarúgó tornáit. A sorozat hetedik tornájaként az U-16 korosztály (2002-2003) 4 csapattal mutatkozott be…
Serdülő csapatunk számára március 17-én folytatódott a bajnoki szezon. Az első tavaszi mérkőzésen épp a tabellán előttünk álló Vésztő csapatához utaztunk. Együttesünk három alkalommal is vezetett a találkozón, de mindannyiszor…
A serdülő bajnokság 14. fordulójában a Szeghalom csapatát fogadtuk az Erzsébet ligetben. Csapatunk a mérkőzés elejétől kezdve mezőnyfölényben játszott, míg a vendégek kontrákra rendeződtek be. a 28. percben Kiri Máté…
A serdülő bajnokság 15. fordulójában az ötödik Dévaványa csapatát fogadta az Erzsébet ligetben a negyedik helyen álló együttesünk. Az első húsz percben két gólos előnyre tettek szert a vendégek, ezek…
Poz | Csapat | LM | P |
---|---|---|---|
1 | Gyulai FC-Termál | 17 | 49 |
2 | Szarvasi Fc 1905 | 17 | 38 |
3 | Orosházi MTK-ULE 1913 | 17 | 33 |
4 | Békéscsaba 1912 Előre II. | 17 | 28 |
5 | Mezőhegyesi SE | 17 | 27 |
Játékos | Gólok |
---|---|
Furár Róbert | 10 |
Bány Bence | 5 |
Simon Róbert | 4 |
Barna Viktor | 3 |
Palik György | 2 |