Recap

A 10. fordulóban a Jamina vendégei voltunk. Rendhagyó módon szerda este, Gyulán lett megrendezve a találkozó. Az első percek az ismerkedéssel teltek, itt elsősorban nem az ellenfélre kell gondolni, hanem a körülményekre ( kisméretű műfüves játéktér, villanyfény).

Még javában az alkalmazkodás fázisánál tartottunk, amikor egy kontratámadásból, a 13. percben Ökrös szerzett vezetést a Jaminának. Ahogy várható volt, ezután kapuja elé húzodott a „hazai” csapat, hiába volt többet nálunk a labda, nem igazán tudtunk mit kezdeni vele, beadásainkat, legyen az akció, vagy pontrúgás, kifejelgették a megtermett bekkek. Dolgunkat az is nehezítette, hogy a belelkesedett erzsébethelyiek jó értelembe vett agresszív játékukkal a párharcok nagyrészét megnyerték, helyzetekig sem jutottunk el. A mezőnyjáték után a lehető legjobbkor egyenlítettünk, Barna harcolt ki egy tizenegyest az utolsó percben, amit Furár váltott gólra, középkezdésre már nem maradt idő.

A fordulás után magasabb sebességre kapcsoltunk, ami nem volt rossz elgondolás, mert hamarjában akadtak helyzeteink, amelyek egyikéből az 56. percben Barna pókhálózta ki a bal felső sarkot, egyéni akciója után. A megszerzett vezetés birtokában egyre tetszetősebb akciókat vezettünk, de sehogy nem sikerült növelni előnyünket, ekkor már a jaminaiak játékába a fáradság meghozta a rosszütemű becsúszásokat, feszültté vált a hangulat, ami végigkísérte a hátra levő perceket.

Összegezve a pályán történteket elmondhatjuk, hogy szokatlan időben, szokatlan borításon a megszokott eredményt értük el, egy jól felkészített Jamina ellen. Nehezen indult, és a vége sem lett könnyű, bár nagyobb arányban is nyerhettünk volna, ha óriási lehetőségeink egy részét kihasználjuk, szerencsére a futball törvénye ezúttal nem érvényesült, és a kihagyott helyzetek nem bosszulták meg magukat. Legközelebb idegenben, az Előre tartalékcsapata ellen lépünk pályára.

Jamina SE – Szarvasi FC ‘1905’ 1-2 (1-1)
Gyula, Grosics Akadémia – 60 néző. Játékvezető: Gyuga Zsolt (Jakab J., Saitz D.)

Jamina: Démusz D. – Horváth M., Murvai D., Leszkó A. (Simon D.), Dankó D. (Gál F.), Kardos T., Lipták-Pikó B., Szaszák K. (Kovács I.), Bogár I., Ökrös D., Bencsik Cs.
Vezetőedző: Varga Péter

Szarvas: Köteles A. – Palik Gy., Pilán M., Polonszki P., Pilán R., Zima D. (Kovács Zs.), Simon R., Magyar M., Barna V., Furár R., Czvalinga M. (Zahorán B.)
Vezetőedző: Sajben Gábor

Gólszerzők: Ökrös D. 13′ illetve Furár R. 45′ (büntetőből), Barna V. 56′

Edzői nyilatkozatok:

Varga Péter, vezetőedző (Jamina SE): – A könyvnek a kétharmadáig eljutottunk már, de a történetünk emiatt még nem kerek. Viszont az az alap már rendelkezésünkre áll, amire tudunk építkezni. Az első félidőben nyújtott teljesítményt kell 90 percre kiterjesztenünk és a támadójátékot hatékonyabbá tennünk. Ezzel együtt büszke vagyok a srácokra, mert egy jobb csapattól így ki lehet kapni.

Sajben Gábor, vezetőedző (Szarvasi FC 1905): – A jaminai csapat szerette volna, ha hétköznap játszottuk volna le a mérkőzést, de mi is jeleztük szándékunknak, hogy egy kis extra pihenőhöz jussanak a játékosok a hátralevő meccsek előtt a hétvégére, amit meg is érdemelnek. Nagyon jó felfogásban és ritmusban kezdtük a mérkőzést a szokatlan műfüves borítás ellenére. A védekezésre berendezkedett Jamina elvétve veszélyeztette a térfelünket is. Sajnos egy szögletünk után figyelmetlenek voltunk hátul és összehoztunk egy gólt az ellenfélnek. Ezután végig mezőnyfölényben játszottunk, sok labdatartással, kerestük a réseket, de a vezetésük birtokában szervezetten védekező csapaton nem találtunk fogást. Az egyenlítésünk a legjobbkor jött a félidő lefújása előtt, amikor Barna Viktor egyéni alakításából és gyorsaságából jogos büntetőhöz jutottunk. A második félidőre kijőve türelmesek voltunk, de jó mentalitással játszottunk. Néhány elpuskázott helyzet után Barna Viktor hatalmas góljával szereztük meg a vezetést. Volt néhány parázs belépő a továbbra is agresszíven védekező Jamina ellen. Hátul fegyelmezettek voltunk és a támadásainkból több gólos győzelmet is arathattunk volna, de nem zártuk le a mérkőzést egy újabb góllal. A hazaiak elvétve felívelésekkel próbálkoztak, de győzelmünk nem forgott veszélyben. Ugyan megnehezítette a dolgunkat a jaminai csapat, de mi a sajátunkat kicsit jobban. Dicséret illeti a csapatot a szokatlan borításhoz jól alkalmazkodva, megfelelő hozzáállással, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést a masszív jaminai csapat ellen. A nagyon magas százalékú edzéslátogatottság és megvívott mérkőzéseink után néhány nap pihenőt kaptak a srácok, hogy újult erővel vágjunk neki a borzasztó nehéz utolsó őszi meccseknek.

A találkozó videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor
Videó: Furár Adrienn

Részletek

Közzétéve Időpont Bajnokság Szezon
2023.10.18. 18:30 BAJNOKI MÉRKŐZÉS - BÉKÉS VÁRMEGYEI I.o 2023/2024 2023/2024

Végeredmény

CsapatGólok
Jamina SE1
Szarvasi FC 19052

Szarvasi FC 1905

22Köteles Attila Kapus
98Palik György Védő
27Pilán Márkó Védő
5Polonszki Patrik Védő
11Pilán Richárd Védő 75'
4Zima Dániel 30 Középpályás
97Simon Róbert Középpályás
10Magyar Martin Támadó
23Barna Viktor Támadó 56'
92'
8Furár Róbert Középpályás 45'
88Czvalinga Márk 6 Támadó
6Zahorán Balázs 88 Védő
32Máté Dávid Középpályás
17Truczka Áron Támadó
14Bány Bence Támadó
Szarvas Fc 1905 Facebook