Vasárnap Gyomára látogattunk a csoport rangadójára. Az esőzések ellenére egy jól előkészitett pálya fogadott bennünket. Nagy iramban kezdtek a hazaiak de helyzetekben ez nem mutatkozott meg. Negyedóra elteltével kiegyenlített lett…
Nagyszénásra látogattunk a soros bajnokira. Ragyogó első félidőt produkáltunk, szép támadásokat vezettünk. Sajnos egy kivétellel nem tudtuk gólra váltani a kidolgozott helyzeteket. Vagy nem találtuk el a kaput vagy a…
Utolsó bajnoki mérkőzés tétje a csoport elsőség volt. Ennek megfelelően kezdtük a mérkőzést. Támadólag léptünk fel, sok keresztmozgással agresszív letámadással nyomás alá helyeztük ellenfelünket. Már az ötödik percben vezettünk Varga…
Az elmúlt héten két elmaradt bajnoki mérkőzést pótoltunk. Kedden a Békés csapatát fogadtuk. Kezdetektől fogva nagy nyomást helyeztünk a vendégek kapujára, nem is tartott sokáig hogy megszerezzük a vezetést. Vezető…
Végre lejátszottuk az első bajnokit Gádoroson. Minden kezdet nehéz, így nekünk is nehéz volt. Egy kifejezetten harcosan és jól játszó hazaiakkal találtuk magunkat szembe. Akadozó volt a játékunk, nem sikerültek…
Második bajnoki mérkőzésünkön vasárnap Csabacsűd csapatát fogadtuk. Mérkőzés elejétől fogva diktáltuk az iramot. Az olykor nyolc emberrel védekező vendégek hősiesen védték a kapujukat mégis több lehetőségünk volt gólt rúgni. Ahogy…
| Hely | Csapat | Mérk. | P |
|---|---|---|---|
| 1 |
SZARVASI FC 1905
|
13 | 37 |
| 2 |
OMTK-ULE 1913
|
13 | 34 |
| 3 |
KONDOROSI TE
|
13 | 29 |
| 4 |
GYOMAENDRŐDI FC
|
14 | 25 |
| 5 |
JAMINA SE
|
13 | 23 |
| 6 |
NAGYSZÉNÁS SE
|
13 | 13 |
| 7 |
SZEGHALMI FC
|
12 | 10 |
| 8 |
DÉVAVÁNYAI SE
|
14 | 7 |
| 9 |
FÜZESGYARMATI SK
|
12 | 6 |
| 10 |
BÉKÉSI FC
|
13 | 4 |
| 11 |
MEZŐHEGYESI SE (Kizárva)
|
0 | 0 |