szarvasifc1

A jó első fordulós szereplés után esélyünk volt kivívni a döntőbe jutást. A csapat tagjai: Takó Levente, Seres Ákos, Kiri Máté, Borbély Dávid, Lázár Dániel, Lestyan Tamás, Gyurik Dániel, Kugyela…

A csapat hozta az előrelépéshez szükséges jó hajrát a második fordulóban, de a listavezető is ugyanannyi pontot szerzett, így megőrizte csoportelsősségét, alakulatunk viszont feljött a második helyre. Sajnos ez kevés…

A Szarvasi FC immár tizedik alkalommal rendezte meg minden utánpótlás korosztályú csapatai számára a hazai rendezésű teremlabdarúgó tornáit. A sorozat hatodik tornájaként az U-9 korosztály (2009-2010) 10 csapattal mutatkozott be…

A Szarvasi FC immár tizedik alkalommal rendezte meg minden utánpótlás korosztályú csapatai számára a hazai rendezésű teremlabdarúgó tornáit. A sorozat ötödik tornájaként az U-7 korosztály (2010-2011) 11 csapattal mutatkozott be…

Szombat délután ismét Makón léptünk pályára edzőmérkőzésen, de ezúttal a hazaiak második számú együttese volt ellenfelünk. Ezúttal több fiatalnak is lehetőséget adott Rétes mester, de így is szoros mérkőzést játszottunk….

Szerdán este Csongrádon léptünk pályára a helyi megyei I. osztályú csapat otthonában. A hazaiak vezetik a megyei bajnokságot így igazi erőfelmérő várt együttesünkre. Csongrádi TSE – Szarvasi FC 2-2 Csongrád….

Szarvas Fc 1905 Facebook