szarvasifc1

U19 Kiemelt Megyei Bajnokság – 16. forduló: Mezőhegyesre utaztunk a következő bajnoki mérkőzésre. Sajnos továbbra is sok a sérült, és még egy eltiltás valamint iskolai kötelezettség miatt eléggé felforgatott összeállításban…

A felsőházi rájátszás 3. fordulóját bonyolították le a megye élvonalában, ennek keretében Békéscsabán léptünk pályára az Előre fiataljai ellen. Egyértelműen mi kezdtünk jobban, az 5. percben egy, a hazaiak által…

U19 Kiemelt Megyei Bajnokság – 15. forduló: Hatalmas pofonba szaladt bele az ifi csapat! Előzetesen rangadónak indult de 10 perc után edzőmérkőzéssé alakult át. Hatalmas védelmi hibák és a kiállítás…

A rájátszás második játéknapján a Kondorosi TE csapatát fogadtuk hazai környezetben. A két csapat rövid időn belül már harmadszor mérte össze az erejét, elsőnek bajnokin a zöld-fehérek győztek, hét közben…

Szombat délelőtt hazai pályán fogadtuk a Szeghalom csapatát. A srácok ezúttal mindkét félidőben meggyőző, szép játékkal minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket. Sechna Gábor: – Gratulálok a csapatnak, helyén kezeljük a győzelmet,…

Szerda délután mintegy 150 néző volt kíváncsi az Erzsébet ligetben megrendezésre kerül Békés Megyei Kupa nyolcaddöntő mérkőzésre, ahol kistérségi rangadón fogadtuk a Kondorosi TE csapatát. Mindkét csapat az eddig kevesebb lehetőséget…

Szarvas Fc 1905 Facebook